Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2010. december 31., péntek

Mítosz vagy hazugság?

Görögországban holnap, azaz szilveszterkor érkezik a Mikulás, vagyis az Agiosz Vaszilisz. Egészen az utolsó pillanatig vacilláltam rajta, hogy most mi legyen, idén jöjjön-e hozzánk is, vagy ne, hiszen a "magyar" Mikulás már meglátogatott minket az ő idejében Kavalában. Amikor Magyarországon töltjük az ünnepeket (legtöbbször), olyankor magyar szokások szerint búcsúztatjuk az óévet, ajándékozás nélkül. De amikor  itthon ünneplünk Görögországban, akkor mindig el szokott hozzánk látogatni a görög Télapó is. 
Idén először éreztem úgy, hogy ez az egész egy elég faramuci helyzet, és kezd fárasztó lenni a "füllentés". Talán azért, mert a fiam a maga 8 és fél évével most kezdi először kapisgálni, hogy ez az egész Jézuska-Mikulás-Télapó kultusz csak kitaláció. Már tavaly kezdték egymás között mondogatni az iskolában, hogy nem is létezik a Mikulás, aztán pont az a gyerek lepődött meg a legjobban, aki a leginkább hangoztatta ezt a felfedezést: a mi közreműködésünkkel őt is meglátogatta a Télapó! Azt a döbbenetet!!! De hiteles volt az előadás, mert azóta még az a kisfiú is hisz benne! Viszont a hozzánk látogató Mikulás tavaly nem volt túl hiteles: egy kilógó fekete hajtincs elárulta, hogy nem is olyan öreg, mint amilyennek látszani szeretne. Attól függetlenül nem firtatták még sokat a kilétét, vagy hogy miért jött: az ajándékok meggyőzték a kételkedőket. Idén aztán a kavalai magyar buli után a két nagyobbik gyerekemet már elég nehéz volt meggyőzni, hogy márpedig dehogy volt az egyik kislány anyukája a Mikulás! Nem a kinézete árulta el, csak az a "véletlen" egybeesés, hogy neki pont akkor kellett elmennie, amikor megjött a "jó gyerekek barátja" :-D Itt már valahogy úgy éreztem, hogy hazudok, ha továbbra is erősködök, hogy igenis létezik a Mikulás. Viszont könnyű volt meggyőzni a kétkedőket, azzal az egyetlen kérdéssel, hogy ha tényleg nem is igazi Télapó volt, akkor mi érdeke volt neki abban, hogy nekik ajándékot hozzon? Na, ezzel ideig-óráig mégiscsak el tudtam őket hallgattatni. 
Aztán egyik nap jött Stefanos, hogy az iskolában a hittantanár is azt mondta, nem létezik a Mikulás, csak a rokonok hozzák az ajándékokat a gyerekeknek. Ezen mélységesen felháborodtam. Mert az odáig rendben van, hogy igaza van, de ezt most muszáj így tantervi kereteken belül a gyerekek tudomására hozni? Mi rossz van abban, ha egy gyerek ebben a korban még hisz a mesékben? Ha valaki rá akar jönni, majd úgyis rájön magától, most már inkább előbb, mint utóbb, de aki még hinni akar benne, attól miért kell ezt a kedves illúziót is elvenni? Tényleg nem értem, miért volt erre feltétlenül szükség. 
Amikor gyerek voltam, én is hittem a Mikulásban, a Jézuskában, a húsvéti nyusziban, és olyan jó volt izgalommal várni rájuk, készülni az ünnepekre. Nem is tudom már, mikor és hogyan jöttem rá, hogy ez az egész csak egy mese, de az biztos, hogy teljesen finoman, különösebb sokk nélkül jött a felismerés, nem rokkant bele a gyermeki lelkivilágom, hogy a felnőttek "átvertek", "hazudtak nekem". Hiszem és vallom, hogy a gyerekeknek szükségük van ezekre a kedves kis mítoszokra, amiktől színesebb lesz a fantáziájuk, és még titokzatosabb, varázslatosabb lesz az ünnep. Úgy érzem, senkinek sincs joga ahhoz, hogy ilyen keresetlen módon beleszóljon ebbe a hitvilágba, még a hittantanárnak sem! Hiszen nincs ebben semmi rossz: Szent Vaszilisz valóban létezett, tényleg ajándékokat osztott a gyerekeknek (is - többek között), nem hiszem, hogy az egyház ellenezné azt, hogy valaki higgyen ezekben a mesékben. Na mindegy, mivel úgy láttam, a fiam még mindig hajlamos rá, hogy elhiggye a Mikulás-mítoszt, ezért kimagyaráztam a dolgot, hogy attól még, hogy a hittantanár még sosem találkozott igazi Mikulással, az még nem azt jelenti, hogy tényleg nem is létezik. Ennek alátámasztására jó alkalom volt a drama-i mikulásvárosbeli látogatás, ahol annyira igazinak tűnt a Télapó, hogy még én is majdnem elhittem, hogy Ő az személyesen! 
Aztán jött a karácsony, és én még inkább kezdtem úgy érezni, hogy belekeveredtem a "hazugságaimba". Görögországban nem a Jézuska hozza az ajándékot, de mivel a mi családunkban már ez a mítosz terjedt el a kezdetektől fogva, így idén is folytattuk a "mesét". Igenám, csakhogy most már jöttek a lényegretörőbb kérdések, amikre bizony elég nehéz volt válaszolni: először is, hogy ha a többiekhez a Télapó jön, akkor hozzánk miért a Jézuska, na meg akkor most a kicsi Jézuska hozza az ajándékot, vagy a nagy, meg különben is, hogyan cipel ennyi ajándékot, stb... Mert az addig rendben, hogy a Mikulás megjelenítéseivel lépten-nyomon találkozik az ember, és szinte minden apró részletében ki van dolgozva a történet, a pirosorrú Rudolf rénszarvastól kezdve a kéményen át közlekedés gyakorlati magyarázatain át az ajándékokat tartalmazó kifogyhatatlan zsákig. A Jézuskáról viszont egy szó sem esik: hogy néz ki, milyen ruhát hord, hogyan hozza az ajándékokat, hogyan jut be a házba... nos ezekre a kérdésekre a választ mind-mind szürke homály fedi. Persze biztos vagyok benne, hogy minden jóravaló családban megvannak a frappáns magyarázatok mindenre, csakhogy engem most hirtelen olyan váratlanul értek a kérdések, na és itt a nagy kultúrális keveredésben még csak nem is számíthattam senkire, aki kisegít a magyarázatokkal, hogy végülis úgy érzem, eléggé sántítottak a válaszaim. Persze honnan tudhatnám én is, még én sem láttam soha a Jézuskát, attól függetlenül még létezhet, nem igaz? Az a sok ajándék biztos nem magától került egyszercsak a fa alá :-DDD 
Nos, szóval közeledik az idő, hogy lehulljon a lepel az ünnepek csodálatos ajándékosztóiról. És most, amikor már ilyen közel járnak a gyerekeim az igazsághoz, valahogy hazugságnak érzek már minden szót, amivel  igyekszem homokot szórni a szemükbe. A kisebbek helyzete mindig igazságtalanabb. Stefanos 6 évesen még vakon hitt mindig mesében, viszont most Malvina a nagytesója mellett szintén "felvilágosodik". Pedig az ő lelke meg különösen fogékony a tündérmesékre. 
Ezért holnap még adok egy utolsó esélyt a szilveszteri görög Télapónak, hiszen ki tudja, lehet, hogy ez lesz az utolsó az  ő életükben, akiben még "félig-meddig" hihetnek. Mindent egy lapra teszünk fel: jobb híján apjuk fog beöltözni (legalább a testfelépítése megvan hozzá - *gonosz*), aztán vagy felismerik, és akkor tényleg vége a mítosznak, vagy nem, és akkor nyertünk még egy kis időt :-)) Na és még egy kis plusz ajándék ellen biztos nem lesz kifogásuk :-D
Azért remélem, legalább abban partnerek lesznek majd, hogy a kicsi is csillogó szemmel higgyen még jó darabig a mesékben!

EREDMÉNYEKBEN ÉS SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK! 

Nincsenek megjegyzések: