Karácsonyi készülődés

A hétvégén kitört nálunk is a karácsonyi láz. A hangulatom még mindig nem volt meg hozzá, főleg hogy szombat reggel még rövidujjúban kapirgáltam kint az udvaron, de aztán mégiscsak rászántam magam, hiszen decembert írunk, vagy mi van. Na erre mondják, hogy evés közben jön meg az étvágy! Először is kell egy kis "díszítős zene":

Számomra gyerekkorom óta ez a dal jelenti a karácsonyestére való ráhangolódást. Nos, itt, mivel nem szenteste díszítjük a fát, ez a dal is előretolódott egy kicsit, de a hangulat ugyanaz!

Nagy dilemma volt az elején, hogy hogyan is díszítsük a fát. Emlékszem gyermekkoromból, hogy ameddig hittünk a Jézuskában, addig ő hozta a fát is, később pedig már mi gyerekek is résztvehettünk az előkészületekben. Mekkora áhítattal léptünk be mindig a szobába, amikor először megpillantottuk a feldíszített karácsonyfát, tényleg gyönyörű érzés volt! Viszont ezt itt nem tudtuk volna megvalósítani, egyrészt az eltérő szokások miatt, másrészt pedig nem is lett volna hova elküldeni addig a gyerekeket, amíg mi díszítünk, ezért a kezdetektől fogva közös családi program a fa díszítése.  A gyerekeknek nagy élmény. Imádnak résztvenni, segíteni, újra és újra felfedezni az előző évről már elfeledett csillogó-villogó díszeket, amolyan kincsesládának tartják a díszeket tároló dobozokat. Nem véletlen, hogy a legtöbb díszünk "gyerekbarát", törhetetlen anyagból van. Ettől függetlenül, ha Magyarországon karácsonyozunk, akkor ott ugyanúgy a Jézuska hozza a fát szenteste, és ugyanolyan áhítattal nézik az én gyerekeim is, hiába díszítettek már itthon jóval előtte fát. Az ottani varázsa mégiscsak egész más! Először is, itthon nekünk csak egy kicsi műfenyőnk van, nem láttuk értelmét nagyot venni, mert legtöbbször úgysem vagyunk itthon karácsonykor. Igazi fenyőt meg nem is nagyon lehet kapni, ha meg igen, akkor megfizethetetlen! Szóval idén maradt az a csel, hogy feltettük a kis fánkat egy asztalkára :-D Ennek csak az a hátránya, hogy hiányzik az a finom friss fenyőillat :-((

A kész mű előtt :-))

Minden évben kreatívkodunk is. Tavaly egy kartonlapra különböző formájú tésztákat ragasztottunk, és az egészet befújtuk ezüstszínű festékkel: 

 

Szintén tavalyi "találmány", de idén is bevetettük. Kiszárított narancskarikák szélét belemártottam aranyporba, és egész fahéjat szúrtam a közepébe. Tökéletes dísz!

Itt száradnak...

A gyerekek kedvenc időtöltése a pattogatott kukorica fűzés lett: mondtam nekik, hogy legközelebb fütyülniük kell fűzés közben, mert többet ettek, mint fűztek, de azért a fára is jutott, és nagyon szép lett: 

 Még néhány kedvenc dísz, ami ugyan nem saját gyártmány, de nagyon szeretjük:

Ennek a karácsonyi zokninak ugyan sokkal jobb helye volt  régi lakásunkban a kandalló fölött, de itt is jó...

Lidl-es adventi kalendárium

Asztaldísz (hogy legyen mit lepakolnia Fotininek...)

... és a második égő gyertya

Vasárnap aztán mézeskalácsot sütöttünk családilag. Pár éve családi hagyománnyá vált nálunk a közös sütés, egészen véletlenül :-)) 

Régebben nem szerettem sütni, pedig gyerekkorom óta anyukám is, nagymamám is minden hétvégén többféle süteménnyel is kényeztették a családot. Ünnepekkor pedig közösen álltunk neki mindig, hogy valami különlegességgel örvendeztessük meg szeretteinket. Mégis, valahogy a sütés nem lett a kedvenc foglalatosságaim egyike. A főzéssel ellentétben. A főzésben pont azt szerettem mindig is, hogy nem kell hűen követni a recepteket.  Jobban mondva én egyáltalán nem is követem, inkább saját ízlésem, belátásom szerint alakítgatom az ízeket, aromákat, állítólag egész jól. A gyerekek születése előtt imádtam konyhatündérkedni, szerettem a különleges ételeket, imádtam újítani, valami egyedit kitalálni, csak úgy saját kútfőből. Aztán miután anya lettem, felhagytam a kísérletezéssel. A gyerekek jobban kedvelik az egyszerű ételeket, én pedig jobban is járok a minél gyorsabban elkészíthető kajákkal. A gyorsételek, félkész vagy mélyhűtött dolgok azonban távol állnak tőlem, mindig ügyelek rá, hogy a lehető legfrisebb, legegészségesebb étel kerüljön az asztalunkra. 

Na de eltértem a lényegtől. Szóval a sütéssel az volt a bajom, hogy sziszifuszi munka, pontosan méricskélni kell a hozzávalókat, és az egész konyha ragad, azért, hogy a végén 5 perc alatt eltűnjön minden :-)) Amúgy sem vagyok nagyon édesszájú, és ha már édesség, inkább elrágcsáltam egy kocka csokit (a megemelkedett vércukorszintem előtt....)  talán ezért nem hatott meg annyira a sütikkel való babrálás lehetősége. 2 olyan  időszakom volt, amikor vég nélkül gyártottam az édességeket: az első két terhességem! Akkor ölni tudtam volna értük, és szívesen meg is csináltam. Harmadjára viszont egy kicsit magas lett a vércukrom, így le kellett mondanom erről az élvezetről... egy darabig, amíg rá nem jöttem, hogy tulajdonképpen szinte mindent le tudok gyártani light-os formában is :-))

Na, szóval az első közös családi mézeskalács-gyártásunk 4 éve volt, amikor szintén nem tudtunk hazautazni Magyarországra a munkám miatt. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy ha már itt vagyunk, legalább valami "magyarosat" kellene csinálni, de mivel a munka és az akkor még "csak" 2 kicsi gyerek mellett sok időm nem maradt az egész napos konyhán tartózkodásra, ezért  a neten talált mézeskalács recept egyszerű megoldásnak tűnt. Akkoriban még nem is tudtam, hogy Magyarországon is ekkora divatja lett a mézeskalács-készítésnek. A mi családunkban mindig "csak" a bonyolult sütik "mentek". Nos, abban az évben akkora sikere lett a mi első kis vállalkozásunknak, hogy családi hagyomány vált belőle: ha karácsonyi előkészületek, akkor elmaradhatatlanul meg kell csinálni a mézeskalácsot is, anélkül nem is karácsony a karácsony! Akár itt vagyunk, akár Magyarországon. Íme a recept (mi 3-szoros adagot csináltunk, de még így is kérdés, hogy kihúzza-e hétvégéig, nemhogy karácsonyig :-D ):

Az egész műveletben az a legszebb, hogy az egész család résztvesz benne! A fazékban kevergetéstől elkezdve, a gyúráson át, a szaggatásig:

A legizgalmasabb rész azonban kétségtelenül a festés:

Malvina közben minőségellenőrzést is tart :-D

És a végeredmény:

Kellemesen elfáradtunk, de mire a végére értünk mindennek, a közelgő karácsony szelleme szépen észrevétlenül beköltözött az otthonunkba, és a lelkünk megtelt várakozással. Mintha csak az idő is elő akarná segíteni ezt az ünnepi készülődést, ma reggel csípős hidegre ébredtünk. Végülis december van, vagy mi!