Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2013. március 5., kedd

Szerelmem, Thessaloniki

 Valamikor réges-rég, még egy másik életben, egyszer már kielemeztem a Görögországhoz fűződő viszonyomat.  Azóta sok mindenre rá kellett még jönnöm. 
Tulajdonképpen annak idején, amikor megszállottan berzenkedtem a görögországi életem ellen, nem is annyira az országgal volt bajom, mint a várossal, ahol éltem (ország-város-fiú-lány...). Első görögországi lakhelyem Thessaloniki mellett, egy tengerparti kisvárosban volt. Tökéletes helyzet: a nagyváros nyüzsgése csak egy ugrásra volt; a tenger, a nyugalom és az örökös nyaralás-feeling meg az ablakom alatt. Nem csoda, hogy imádtam itt élni, nem? Amikor először eljegyeztek, beköltöztem a városba, annak is egy forgalmas, zsúfolt kerületébe, ahonnan az ablakból egyenesen be lehetett látni a szomszédok lakásába... Nyáron elviselhetetlen volt a meleg, télen meg mindig fáztam, mert a fűtéssel már akkor is spóroltak a görögök... Mivel volt vőlegényem nem nagyon engedett el egyedül sehova, ő pedig szinte egész nap dolgozott, tengerpartra se sűrűn jutottam el, jobb híján a tetőre jártam fel napozni, mert már akkor is napimádó voltam :D  Még a sarki boltig se mehettem el egyedül, nemhogy le a városba mászkálni... Pedig előtte már kiismertem Thessaloniki utcáit, és imádtam a belvárosban csavarogni... Most ennek is befellegzett, ezek után mit imádjak az itteni életen? 
Szakításunk után hirtelen, szinte mint valami csoda folytán, újra szerelmes lettem a városba :) 
Amikor a volt férjemmel megismerkedtünk, már úgy éltem, mint hal a vízben. Jól fizető állásom volt, egy kellemes kis lakásom (béreltem, nem az enyém volt, de a bútorokat mind én vettem, és természetesen büszke voltam magamra, hogy ez a kuckó csak az enyém!), barátaim, akikre tudtam, hogy számíthatok, jópár ismerős, akikkel jól éreztük magunkat.... Független voltam, és ezt a függetlenséget akkor sem voltam hajlandó feladni, amikor az exférjjel megismerkedtem. 
Miután összeházasodtunk, rá egy évre áthelyezték őt Dramára. Nem örültem neki, Drama szép város ugyan, de számomra egy poros kisvárosnak tűnt. Tudtam, hogy munkát nem fogok találni, barátokat se nagyon.... Nagy dilemma volt, hogy kövessem-e, és adjak fel mindent, vagy maradjak, és folytassam az életemet. Végülis nem olyan nagy távolság, hétvégenként "haza" tudott volna jönni hozzám. Ő nem befolyásolt a döntésemben, elfogadta, bárhogyan választok is. 
Akkoriban azonban még hittem a házasság intézményében, és úgy döntöttem, jó kis feleség módjára vele tartok. Szerencsés egybeesés, hogy a költözés után egyszerre teherbe is estem, így volt mivel elfoglalnom magamat. Viszont itt sem volt megállás. Rá egy évre újabb áthelyezés keretében Komotinibe kerültünk. Akármennyire is próbáltam, nem tudtam megszeretni a várost. Pedig társaságunk is volt, főleg az elején, katonacsaládok hasonló korú gyerekekkel, a szomszédokkal is jó barátságba kerültünk... De minél több lett a gyerek, annál nehezebb lett elindulni bármerre is, tartani a kapcsolatot másokkal; a harmadik emeleti lakás fogsága pedig egyre fojtogatóbb lett. Fotini születése után aztán nem sokkal kiköltöztünk falura, nagy udvarral, kerttel. Egy időre úgy éreztem, itt most már jó lesz, de aztán valami mégiscsak egyre inkább elkezdett hiányozni. 
Thessalonikibe nem gyakran jöttünk vissza. A régi barátok lassanként elmaradoztak, már egyre kevesebb értelme volt jönni. Na és persze a gyerekek mellett is nehezebb lett az utazás. Ettől függetlenül ugyebár minden út ide vezet, akár repülővel, akár autóval indultunk haza Magyarországra, Thessaloniki felé kellett jönnünk. Már ha csak kívülről, az elkerülő útról is közelítettük meg a várost, a szívem gyorsabban kezdett dobogni. Mint a vágyódó szerelmesnek, aki tudja, hogy szíve választottja itt van a közelben, és bármelyik pillanatban megláthatja. Aztán itt voltak a visszatérő álmok is. Időbe tellett, mire rájöttem, mit is jelentenek. Legalábbis hogy én hogyan is értelmeztem őket. Egyre inkább elfogott a "honvágy" Thessaloniki után. 
Hogy mi is volt ez? Talán csak a nosztalgia a régi szép idők után? Amikor jól éreztem magam ebben a városban, függetlenül, szabadon, boldogan? Eredetileg talán ez volt. De azóta eltelt már másfél év, hogy visszaköltöztem, és ez az elmúlt időszak sok mindennek mondható, csak gondtalannak, szabadnak, felhőtlennek nem. Mégis imádok itt lenni. Lehet, hogy el kellett telnie sok-sok évnek, hogy értékelni tudjam, mit veszítettem akkor. És tudom, hogy most már innen nem szeretnék még egyszer elmenni. Minden nap, amikor végigmegyek az ismert utcákon, ugyanolyan csodálattal nézem a várost, mintha először látnám. A tengerpartot a Fehér Toronnyal; az Aristotelous tér nyüzsgését és építészeti remekeit; a város fölé tornyosuló vár történelmi időket visszaidéző nagyságát; a dombról a kilátást az egész városra és a kikötőre.... Á, nem is ömlengek, szerelmes vagyok és kész!!!!! Gyógyíthatatlanul!!!! Beszéljenek helyettem a képek (nem az enyémek, bevallom, de annyira szépek!) 

A város panorámája a várfalról nézve

Szintén 

Arisztotelész tér
Az Arisztotelész tér, és a háttérben az Olymposz hegy

Arisztotelész tér felülnézetből 





Navarino tér a háttérben a várral 


Tengerparti út a Fehér Toronnyal
Ugyanez éjjel








Kamara, azaz Diadalív










3 megjegyzés:

Agnee Vyrini írta...

Igen, én is nagyon szívesen élnék itt :)

Krinya írta...

Gyere, én is örülnék, ha itt lennél a közelben :)

vadcic írta...

Szia!
Már nagyon régen nem olvastalak,csak most előkerült a régi leveled és gondoltam rád nézek.
Háááát...nálad aztán pörög az élet. :)
És ez a leírás.Annyira találó volt,hogy szinte belesajdult a szív.Tényleg ilyen a szerelem. :D