Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers

2011. március 24., csütörtök

Az első ovis szereplés

Holnap nemzeti ünnep lesz Görögországban, és ennek kapcsán ma csodálkoztam rá először, hogy már több, mint egy éve írom ezt a blogot. Tavaly ilyenkor már leírtam, hogy mit és hogyan ünneplünk ezen a napon, ezért most megkímélek mindenkit - magamat is beleértve :P -, hogy még egyszer elmeséljem, akit érdekel, megnézheti ITT (katt). Ma délelőtt az iskolákban és az óvodában is ünnepi megemlékezést tartottak. Az iskolában szerencsére be van osztva, hogy az október 28-i ünnepségen a harmadikosok és negyedikesek szerepelnek, karácsonykor az első és a második osztály, és a márciusi ünnepség az ötödikes és hatodikos diákoké, így ma egyik iskolásomnak sem volt fellépése. Azért szerencse, mert az oviban ugyanakkor tartották az ünnepélyt, és bizony nehéz dilemma lett volna eldönteni, hogy melyik gyerekemet nézzem meg :-( Ugyanis Törpinek ma volt az első ovis szereplése! Nem nagy ügy, mondhatnánk, egy kis négysoros versikét kellett elszavalnia, de persze egy elfogult anya számára ez felér egy Oscar-díjas alakítással :-)) És tényleg, a csöppség, alig egy hónapnyi ovis lét után a nagycsoportosokat is megszégyenítő bátorsággal állt ki a színpadra, és abszolút hidegvérrel, az izgalom legkisebb jele nélkül elszavalta, hogy ő egy büszke görög kislány (...), aki boldog, mert ma ünnepel a hazája... Kapott is nagy tapsot érte!!! Az óvónéni a videó végén mondta is, hogy született színésznő a drága :-)) 
Egyébként ha már témánál vagyunk, már napok óta el akartam mesélni Fotini ovis beszoktatásának történetét is. Nos, az elképzeléseimnél is sokkal jobban vette az akadályokat, bár az első 2 hétben egy kicsit meginogtam az elhatározásomban. Volt sírás, nem evés, itthoni hisztik, de aztán egyik napról a másikra mintha csak elvágták volna mindezt, és azóta már boldogan készülődik minden reggel, futva megy a kaputól befelé, vissza se néz. És még az evéssel sincs gond, mindig mindent megeszik az utolsó morzsáig... Szinte hihetetlennek tűnik, biztosan az én kicsilányomról van szó? :-)) Mondtam is az óvónéniknek, hogy a vacsoráztatást is bevállalhatnák, mert itthon viszont továbbra sem jóevő... (nem és nem, önző vagyok és nem vagyok hajlandó még csak elgondolkozni sem rajta, hogy esetleg lehet, hogy az oviban jobban főznek? :-D ) 
Az óvónénik imádják, minden nap áradoznak róla, hogy mennyire okos, a koránál sokkal többet tud (nem hiába, egész nap a nagytesóit utánozza...), kedves, aranyos. Na azt már nem reklámozom, hogy ahhoz képest itthon meg milyen kezelhetetlen tud lenni néha. Végetér már valaha ez a dackorszak??? Viszont ugye nem is olyan régen írtam ezzel kapcsolatban, hogy ez az egész ovi dolog annyiból is jó lenne, hogy Fotini végre egy kicsit a kortársai között lehet. Most mondjam, hogy kikkel játszik? Naná, hogy a nagyokkal! És ők is teljesen egyenrangú társként kezelik... A kicsikkel meg szóba sem áll. Na ennyit erről :-D 
Na de a sok szó helyett jöjjön a szereplésről készült videó. Óvónéni egy kicsit belerondított, mert nem volt ám mindegy, hogy hol áll a 2x3 méteres színpadon szegény gyerek, arrébb kellett rángatni 10 centivel... Na de szerencsére a kis sztárt nem lehetett kizökkenteni a szerepéből. 

video

2011. március 23., szerda

Impulzusok

Szépen indult a reggel, már korán látszott, hogy meleg lesz, sütött a nap, egy levél se rezzent. Jókedvvel tölti el az embert, a sok hideg, szeles nap után újra itt a tavasz. Még a sok gond, probléma is távolinak tűnik. A szokásos iskola-óvoda-kör után a városban akadt dolgom. Sajnos nem úgy alakultak az ügyeim, ahogy szerettem volna, a napsütéses, szép délelőttömbe csúnya fekete felhők rondítottak bele - a lelkemben legalábbis. Hogyan tud egyik pillanatról a másikra minden olyan reménytelennek látszani? Megvan azonban a recept: kedvenc zenék teljes hangerőn, egy kis magambaszállás, és rövid bánkódás után jön a megoldás, az elhatározás. Pár pillanat, nagy levegő és sikerül új oldalra lapozni. Ha már az elszántság megvan, a többi is menni fog majd. Talán még előjön majd párszor, biztos még bántani is fog, de már túlléptem. Ennyi kezdetnek elég.
Aztán egy baráti telefon feltette az i-re a pontot, a napocska máris hétágra sütött újra a szívemben. Hosszú napok hidege miatti autózás után végre először gyalog elsétálni az iskoláig, majd az oviig, meg maga a megváltás! Virágba borult, illatozó fák, napsütés, madárcsicsergés... szerelem!!! Magába az életbe!
Az oviból kilépve a téren önjelölt gitárművész játszott örök rockklasszikusokat: Dust in the wind,  Nothing else matters
Kell ennél több a sebzett léleknek a gyógyuláshoz?
Csak annyi, hogy nyitott szívvel, lélekkel járjunk a világban, és engedjük be a gyógyító sugarakat. Hiszen mindenhol ott vannak, csak észre kell venni őket.



2011. március 21., hétfő

Harc és vágy

Imádom!!!



Nézz szét, ez egy idegen táj,
csak nézz szét, ide sose jön nyár...
Nincs más, csak a letarolt föld:
csupa vér és sár, hogy gyűlöld...

Nézz szét, ez a szomorú múlt-,
ott jársz, hol a szerelem dúlt.
Nincs más, csak a kirabolt szív:
sose múló rémálom hív...
ébredj fel!

Ez egy bánatból ácsolt híd-,
égesd fel!

Lépj a múlton túl!- vigyen a szél!
Amíg benned új tűz gyúl
Csak ez a cél

Örök út, örök harc és vágy vár rád

Ha félsz megölöd a repülést
Ha félsz vonzod a zuhanást
Ha élsz keresed a merülést,
ezer új élményt, új vallást


Ha félsz feleded a nevetést
Ha félsz feladod az utazást
Ha élsz akarod a bevetést
Csak a vágytól várj új hajtást

Éledj fel!
Csak a bátorság nyújt áldást
Tévedj el..

Lépj a múlton túl!- vigyen a szél!
Amíg benned új tűz gyúl
Csak ez a cél
Örök út, örök harc és vágy vár rád.

Ne várj tovább
Csak lépj tovább
Lépj tovább..

Nem a múlt, csak az új próbák, lépj tovább!
Örök út, örök harc és vágy vár!

Van, ami óv és véd, de nem elég
Ami félig szép nem elég
Még, még még
Lehet szép, lehet másképp

Még még még, (ha) nem elég
Ami jó volt rég ma nem elég
Még még még
Jöhet fény jöhet árnyék

Harc és Vágy
Éld és játszd..
Járd csak járd..
Örök út, örök harc és vágy vár rád

A vallás és én

Már 2 hét eltelt a húsvét előtti Nagyböjt idejéből. A görögök számára ez az időszak különös jelentőségű, a megtisztulás, az önmegtartóztatás ideje. Idén mi is elhatároztuk, hogy böjtölünk, amíg bírjuk. Igaz, ez nálunk csak annyit tesz, hogy nem eszünk húst. Az igazán elszántak ennél sokkal szigorúbb böjtöt tartanak, tejtermékek, tojás, sőt gyakran még olaj nélkül készült ételekkel, de ez nekünk már túl sok lenne. Nekem amúgy is oda kell figyelnem a szénhidrátokra a cukor miatt, akkor meg sok választás már nem lenne, ha mindezt meg kellene vonnom magamtól. Mi amúgy sem annyira vallási okokból akarjuk akarjuk a böjtöt végigcsinálni, inkább a méregtelenítés miatt. De persze egy kis önmegtartóztatási gyakorlat nekünk sem árt. 
Görögország hivatalos vallása a görögkeleti ortodox keresztény vallás, a lakosság több, mint 80%-a van eszerint megkeresztelve. És ez nem csak egy formaság, hanem meglepően sokan vannak, akik valóban aktívan gyakorolják is egyházuk tanait. Már egész kicsi kortól kezdve viszik a gyerekeket templomba, áldoztatni, így már a kisgyerekekek életének is szerves részévé válik a vallás. Persze az egyház is sokat tesz azért, hogy magához vonzza, és meg is tartsa a hívőket: rugalmasan változik a kor szelleméhez illően, igyekszik a fiatalokat is megközelíteni, lazítva a merev szokásokon, külsőségeken; hiszen nem abban rejlik az ember hite, hogy milyen viseletben, milyen ceremóniákat elkövetve jelenik meg valaki a templomban, hanem az a lényeg, hogy tényleg teljes szívéből átérezze azt a meghittséget, amit egy szentmise végighallgatása nyújthat. Ezért manapság már senki sem akad fenn azon sem, ha a fiatalabb nemzedék farmernadrágban, vagy neadjisten rövid szoknyában jelenik meg az istentiszteleten, az a fontos, hogy megjelenjen. Az is teljesen elfogadott, sőt egészen praktikus szokás, hogy a kicsi gyerekekkel, akiket áldozni hoznak, csak a mise félidőjében, az áldozási rész előtt nem sokkal jelennek meg a szülők vagy keresztszülők. Senkinek sem lenne jó, ha már a szertartás elejétől fogva ott hangoskodnának, nyűgösködnének a kicsik, hiszen úgysem tudnának még csendben végigülni egy órát. 
Eleinte természetesen furcsának, egy kicsit ijesztőnek tartottam a görög templomi szokásokat. Különösen az ikoncsókolgatást figyeltem elég nagy fenntartással, de persze az a tény sem nyugtatott meg túlzottan, hogy ugyanazon kanálból áldoztatják végig az összes híveket - az áldozás itt ugyanis egy kanálka miseborból, majd egy falat kenyérből áll. A hívők úgy tartják, hogy a szentelt bornak szinte varázsereje van, és ettől nem lehet betegségeket elkapni, még ha egymás után is isznak belőle. Az tény, hogy még senkiről nem hallottam, aki azt állította volna, hogy a templomban szedett össze valamit... Viszont arra is odafigyelnek, hogy először a kicsikkel kezdik az áldoztatást, a gyerekek elsőbbséget élveznek, és csak ezután következnek a felnőttek. Ez valamennyire megnyugtató azért. 
Nincs jogom véleményt nyilvánítani, mások vallása is szent dolog számomra, amit mindenkinek tiszteletben kellene tartania. Amikor először mentem egy itteni templomba, sok dolgot furcsának találtam, ami persze érthető, hiszen minden, ami más, furcsa lehet a külső szemlélő számára. Sosem felejtem el azonban a felismerést, amikor rájöttem, hogy az orthodox szertartás tulajdonképpen nem is sokban különbözik a katolikustól. Ugyanaz a felépítése, a mise menete, csak mások a szokások hozzá. Orgonaszó helyett kántálnak, a keresztet jobbról balra vetik, és szobrok helyett ikonjaik vannak. Na jó, azért ennél sokkal többről van szó, nem csak ennyi miatt vált ketté a keresztény egyház csaknem ezer évvel ezelőtt, de most nem is ez a lényeg. Végülis nem mindegy? Egy az Isten, nem igaz? Ezáltal valahogy máris sokkal közelebb éreztem magamhoz az egészet. 
Amikor férjhez mentem, át akartak keresztelni. Ahogy írtam, az itteni egyház minden eszközt megragad, hogy híveinek számát gyarapítsa. Ez is egy elég gyakori módszer, hogy el próbálják hitetni az itt házasodni készülő más vallásúakkal, hogy ahhoz, hogy orthodox templomban összeadják őket, meg kell keresztelkedni. Pedig ez nem így van, legalábbis akkor nem, ha egyébként keresztény az illető. Mi ennek utánajártunk annak idején, és nem volt semmi akadálya, hogy katolikusként is megházasodhassak itt. Annyi volt a kikötés, hogy a leendő gyermekeinket az orthodox vallás szellemében fogjuk megkeresztelni és felnevelni. Ahogy írtam, ez ellen semmi kifogásom nem volt. 
A vallással egyébként elég változó a kapcsolatom. Gyerekkoromban minden vasárnap elmentünk a templomba, gyakran gyóntunk, áldoztunk is, felnőttkoromra valahogy mégis megkopott ez a lelkesedés... Persze most lehetne kifogásokat, magyarázatokat keresni, hogy miért, de nincs értelme. Valahogy világéletemben ösztönösen szerettem cselekedni, mindenben. Nem azért eljárni templomba, mert muszáj, mert így illik, vagy kell, hanem mert így érzem. És hát bevallom őszintén, nem mindig éreztem így. Néha jólesett, megnyugtatott, ha elmehettem misére, de nem mindig. Kényszerből meg úgy éreztem, nincs értelme. Nem attól lesz jó keresztény valaki, szerény véleményem szerint, ha minden vasárnap ott ül az első sorban, hanem elsősorban attól, ha a szívében megtalálja a lelki békéjét. És én úgy érzem, megtaláltam. Ki vagyok békülve magammal, a világgal, Istennel... Nem mindig, de a legtöbbször igen. Amióta pedig gyerekeim vannak, megtanultam IGAZÁBÓL imádkozni is; nem csak elrebegni egy bemagolt imát, azért, mert KELL, hanem csak úgy, a szívemből napjában többször hálát adok magamban azért, amim van, főleg a családomért, az egészségünkért, és kérem az égieket, hogy mindig vigyázzanak a szeretteimre. A gyerekeket is igyekszem jó kereszténynek nevelni. Imádkozni tanítom őket, történeteket mesélek a bibliából, Istenről, a szentekről... Igaz, itt az iskolai nevelésnek is szerves része a hittanoktatás, tehát ebben segítségem is van. Templomba is eljutunk hellyel-közzel... sajnos nem annyiszor, mint szeretném, de még így is többször, mint a nagy átlag. A kezdeti lelkesedés sajnos alábbhagyott egy kissé. Viszont az utóbbi időben több olyan emberrel is összehozott a sors, akik közel vannak az egyházhoz, a valláshoz. Sokat beszélgetünk a világ dolgairól, és szinte érzem, ahogy ilyenkor átjár a megvilágosodás. Véletlenek nincsenek. Ezeknek a találkozásoknak úgy érzem, oka van. Valamiért szükség volt rá, hogy ezek az emberek gyengéd erőszakkal a vallás felé fordítsák a figyelmemet. És ez újra megerősít a hitemben. Persze még nagyon hosszú út áll előttem, nem is tudom, meddig fog ez a lelkesedés tartani, de most úgy érzem, jó úton vagyok, és ez megnyugtat. 


2011. március 17., csütörtök

Bizonyítvány megint

Ma ismét háromhavi bizonyítványosztás volt az iskolákban. Csak ismételni tudom magamat, illetve az ezzel kapcsolatos korábbi bejegyzésemet. Mindkét gyerekem iskolai előmeneteléről csak legekben nyilatkoztak a tanítók, ügyesek, okosak, szépek... anyukának meg csak úgy hízott a mája :-D Na jó, néha rosszak is, legalábbis a fiam, de csak az órákon kívül, az pedig még belefér - a tanítónénije szerint. Ha ő mondja, akkor jó, nem vitatkozom :P
Na és itt van Stefanos második harmadéves bizonyítványa is: 


Csak így tovább!!!

2011. március 11., péntek

Tavasz!

Beköltözött végérvényesen a szívembe. Éreztem én már napok óta, már akkor is, amikor a legnagyobb hideg és szélvihar dúlt odakint. A bennünk lakozó időmérő nem hagy cserben, igenis, itt a március, még ha nehezen is volt hihető eddig. De ma végre megjött a beígért jó idő is, hétágra süt a nap, kellemes a hőmérséklet, a madarak csicseregnek, a fák rügyeznek... a természettel együtt az én lelkem is felébredt téli álmából. Olyan ez, mint a szerelem, az ember csak mosolyog egész nap, azt sem tudja, miért, de olyan jól esik! Semmi sem változott tegnap óta, minden ugyanúgy van, mint eddig, mégis, mintha csak fordult volna egyet a világ. Ennyit tesz a napsütés? Vagy az egész csak az agyunk szüleménye? 
Úgy gondolom, nincsenek véletlenek, mindennek oka van. Lehet, hogy elsőre nem látszik, de utólag mindig összeáll a kép. Ami történik, annak valamiért így kell lennie. Ha jó, akkor is, de ha rossz, annak is meglesz a tanulsága. Ezért nem bánok meg semmit, amit tettem, ami történt velem. Hiszen minden esemény  egy útnak a része, amely nem tudhatjuk, végül hova vezet. De nem is az a lényeg, hanem maga az út. Ha élvezzük az utazást,  felfedezzük a szépségeit, akkor végül elmondhatjuk, hogy igen, megérte. Merni kell élni. Hiszen rövid az élet, minden perccel közelebb kerülünk az út végéhez. Nem tudhatjuk, mikor érünk célba, vagy hogy célba érünk-e valaha. De, ha nyitottak vagyunk meglátni a szépet, akkor rájövünk, hogy még a fájdalmas percek is fontosak voltak ahhoz, hogy megtanuljuk értékelni az apró dolgokat. Hiszen az élet értelme ezekben rejlik. A boldogság nem egy állapot, csak néhány pillanat. Ezekből a pillanatokból merítünk erőt a folytatáshoz. És ha megértjük, hogy a boldogságot nem hajszolni kell, akkor az magától ránktalál. Mert a boldogság bennünk van. Nem a napsütésben, nem egy mosolyban, nem egy másik emberhez való ragaszkodásban. Ezek csak kellékek, amelyek ugyan jól jönnek, ha vannak, de nem ezektől függ. A legszebb napsütés sem elég, ha a szívünkben nincs béke és szeretet. És nem kell ahhoz tavaszi szél, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, elég annyi, hogy megtanuljuk értékelni az élet kicsi ajándékait, ahelyett, hogy a rosszat keressük mindenben. 


Telefonbeszélgetés

Ebéd után Fotinit próbáltam elaltatni, és olyan jól sikerült, hogy előbb elaludtam, mint ő :-)) Nem először...
A telefon csörgésére riadtam. Apánk éppen akkor ment Stefanosért, így Malvina vette fel, miközben én fél füllel hallgatóztam a szobából, vajon ki lehet az (nem vettem jó néven, mert itt sziesztaidőben amúgy sem illik telefonálni, főleg, ha még az embert ki is ugrasztják az ágyból. Ezért nem is siettem felkelni).  Tisztán hallottam minden szót, amit Malvina mondott. 
- Nem, apa nincs itthon, elment a Stefanosért az angolra... Anya bent alszik a Fotinivel... Én a Malvina vagyok, ma tornaórán benn voltunk, mert hideg volt, de jót játszottunk... Igen, a Fotini kapott verset a március 25-ei ünnepségre, de nem tudom, hogy meg tudja-e tanulni, mert még kicsi... de majd én megtanítom neki,  mert én már tudok olvasni... A Stefanos holnap dolgozatot ír görögből, de még nem végzett a tanulással, mert el kellett mennie... 
Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy mégiscsak felkelek. Vajon ki lehet az, akinek így egy levegővétellel leadja a drótot? Mire kiértem, már letette. 
- Malvinám, ki volt az? - kérdezem. 
- Nem tudom, az apát keresték...
- ..... öööö, izé, legközelebb elég lesz annyi is, hogy hívják vissza később, jó? 
Még szerencse, hogy nem tudja a gyerek a nagyon személyes adatokat, kódszámokat és egyéb apróságokat, biztos azokat is szívesen megosztaná. Nem azért, mintha olyan hatalmas titkaink lennének, de azért a túlzott közvetlenség sem mindig jó dolog. Így sziesztaidőben mondjuk úgyis csak maximum reklámozás céljából szoktak telefonálni, hát most majd megtanulják, hogy ne hívjanak csak úgy gyanútlanul, mert előfordulhat, hogy a vonal túlsó végén képes lesz valaki még őket is túlbeszélni  :-DDD

2011. március 9., szerda

Felfedezés

Fotini tegnap reggel rémülten fedezte fel a kiugró könyökcsontját, amikor behajlította a kezét. 
- Anya, mi ez? - kérdezte viszolyogva. 
- A  könyöked, nekem is van. 
Meg kellett mutatnom, majd végigvizsgálta az egész családot, csak utána nyugodott meg valamennyire. De azért időről időre leellenőrizte, hogy megvan-e még :-))
Este lefekvés előtt aztán újra megtapogatta, majd lemondóan megjegyezte:
- És most így fogok aludni? :-DDD
Na, hát ennél nagyobb problémája ne legyen az életben :-))


2011. március 7., hétfő

Utcakép

video

Érdekszerelem

Stefanos és Malvina reggel óta a legnagyobb egyetértésben játszanak... különösen, ami a kicsi kirekesztését illeti, ott a legnagyobb az összhang. Fotini unalmában pattogatott kukoricát kér. Csinálok neki egy nagy tállal, úgyis tudom, hogy lesz keletje. Alighogy kifordul a konyhából a kicsi a nagy tállal, meglátják a tesói. Stefanos negédes hangon hívja:
- Fotini, akarsz te is játszani velünk? - és már kapja is ki a tálat a kezéből, hogy úgymond "segítsen"...
Mondanom se kell, alighogy kiürült a tál, Fotini 5 percen belül újra körön kívül került. 
Elmagyaráztam, hogy ez nagyon csúnya dolog volt tőlük :-((


Karnevál Xanthiban

Ma délben hirtelen felindulásból Xanthiba mentünk, hogy megnézzük az egész országban híres karnevált. Xanthi egy helyes kis város, a hegyek tövében, amely magában is egyedülálló hangulatot áraszt. Ilyenkor viszont a karnevál idejére egy egészen különleges eksztázisban van az egész város. Az egész ország területéről özönlenek az emberek, hogy megnézzék, vagy netán fel is vonuljanak az  ünneplő tömeggel. A város utcáit lezárják erre a napra a közúti forgalom elől; az ide érkező autósokat már a városon kívül egy direkt erre az alkalomra kialakított nagy parkolóhelyre irányítják, és onnan buszokkal szállítják be a központba a látogatókat. Nagyon szervezett az egész, és praktikus is. Még így is csak lépésben lehet haladni az autópályáról levezető úttól a parkolóig, annyira nagy a forgalom. El sem tudom képzelni, mi lenne, ha az autósokat is beengednék a városba... 
Már a város szélén megcsapott minket az ünneplés szele. Mindenhol utcai árusok, akik különféle álarcokat, kalapokat, maszkarázáshoz szükséges egyéb kellékeket, valamint sípokat, szerpentineket, apró tüzijátékokat árultak. A lelkes tömeg már javában hömpölygött a központi téren, és bömbölt a bulizene, minden a jelmezes felvonulás kezdetét jelezte. 


Nem is kellett sokat várnunk. Az idei karnevál fő témája - mi más? - a gazdasági válság, és az IMF  Görögország felé irányuló megszorító feltételei voltak. Azonban szó sem volt kesergésről: egészséges humorral, néha cinizmussal próbálták elterelni a sötét gondolatokat a recesszió okozta gondokról, és azt az üzenetet hordozták, hogy a görög népet nem lehet ilyen könnyen megtörni, és akkor is bizakodva néz a jövőbe, amikor az előrejelzések szerint  nem sok jóra számíthat. Annyira megható volt ez a gesztus!

A város főterén található jellegzetes óratorony, amelyet a helyiek enyhe szerénytelenséggel csak "Big Ben"-nek neveznek :-)) 

Theodoros Pagkalosról, a görög kormány elnökhelyetteséről készült szekér, amellyel azon bejelentését figurázzák ki, miszerint "együtt ettük meg" - értsd nem csak a politikusok, hanem a nép is... no comment - az állami deficitet okozó tetemes pénzösszegeket.

Δ.Ν.Τ azaz az IMF rabjai

Őket is megfestették az előttük eltáncoló felvonulók

Szintén az IMF-es King Kong, aki megkaparintotta a lány képébe bújt Görögországot

Ez akár kommentálni se kell...

Mindezek ellenére jókedv, szórakozás, tánc, nevetés, konfetti-eső és tűzijáték, ez jellemezte ezt a kicsit keserédesre sikeredett karnevált.Közben eleredt az eső is, de ez senkit nem zavart, mert időközben annyira fergeteges lett a hangulat, hogy kicsik és nagyok mindent feledve együtt ropták az utca közepén. 
Bár nem először mentünk már erre a karneválra, ezúttal is felejthetetlen élmény maradt! 







Ezennel véget ért a farsangi szezon, holnap Húshagyó hétfő - ami itt egyben munkaszüneti nap is - és elkezdődik a húsvét előtti nagyböjti időszak. Remélem, jó idő lesz, mert ilyenkor hagyományosan sárkányt eregetnek a szabadban, már nagyon készülnek rá a gyerekek is. A meteorológusok viszont hidegfrontot igérnek. Meglátjuk, kinek lesz igaza :-))

2011. március 4., péntek

Buli előtt - avagy miből lesz a cserebogár?

Sok hozzáfűznivalót nem kíván a következő kis videjó. A farsangi buli előtt készült, amikor felpróbáltuk a lányok jelmezét - természetesen full rózsaszínben pompázik mindkettő... 
Ami minden pénzt megér, az a hajcsavaró :-D Malvina lányom képes volt egy éjszakán át  ezzel aludni, mert már most tudja, hogy ugye a szépségért meg kell szenvedni...  Nagyon nőci. A Törpe csak 5 percig bírta, aztán kitépte a hajából :-))

video

És a végeredmény:


Törpének a kalózcsizma combközépig ér :))

Az ovis farsang előtt

2011. március 1., kedd

Nosztalgia

Pár napja felfedeztem a neten az annak idején Thessalonikiben hallgatott kedvenc rádióadómat (akit érdekel, ITT meghallgathatja). Már akkoriban is imádtam, amikor ott éltem, pedig annak már lassan 9 éve... Miért érdekes ez? Mert főleg nosztalgia-zenét játszik, a '70-es, '80-as évek nagy slágereit, klasszikusait, de már 10 évvel ezelőtt is hatalmas érzéseket tudott kihozni belőlem, hát még most!!! Múlnak az évek, hiába is tagadjuk, és egyre nagyobb nosztalgiával gondolunk vissza a gyerek- illetve zsenge fiatalkorunk éveire. De jó volt akkor, milyen szép volt minden, most bezzeg... És akkor elgondolkozunk. Tulajdonképpen tényleg ennyit változott volna a világ, vagy csak mi látjuk így? Amikor annak idején ezeket az örökzöld slágereket hallgattuk, vajon nem fogták a mi szüleink is ugyanúgy a fejüket, mondván: "Úristen, micsoda ricsaj, ezek a mai fiatalok milyen igénytelen zenéket hallgatnak, bezzeg a mi időnkben..." Dehogynem! Ugye-ugye? Most mi is ugyanilyenek lettünk. Visszasírjuk a "mi időnk" zenéit, élményeit, életérzését, közben úgy érezzük, a "mai fiatalok" sokkal rosszabb, igénytelenebb világban élnek. Vajon ők is így érzik? Nem hiszem. Elnézem a mostani tizenéveseket, és mintha csak tegnap lett volna, amikor mi is ugyanígy bandáztunk, önfeledten nevetgéltünk, hangoskodtunk, és azt gondoltuk, hogy miénk a világ. Nem vagyok még olyan öreg, hogy távolinak tűnjenek ezek az évek, sőőőt!!! Tényleg csak elég behunynom a szememet, és szinte újra 16 évesnek érzem magam. Közhely, de mintha csak tegnap lett volna. Mennyire másnak tűnt minden, egyszerűnek, biztonságosnak, ártatlannak. Pedig régen is volt létbizonytalanság, a gazdasági válság, munkanélküliség sem a 21. század kizárólagos sajátossága; amióta világ a világ, voltak tönkrement házasságok, félrelépések, csalások, bűnözők, alkoholisták, és még sorolhatnám... Csak akkoriban gyerekfejjel ezek a problémák még nem jutottak el a tudatunkig, a mesék világában éltünk, és elhittük, hogy a végén a jó mindig  elnyeri  a jutalmát, és egyszer majd értünk is eljön a herceg a fehér lovon. A szülői ház oltalmat adó biztonságában a világ gondjai távolinak, felfoghatatlannak és hihetetlennek tűntek, elhittük, hogy velünk sosem történhet semmi rossz. Csak ahogy teltek az évek, egyre közelebb kerültünk a tűzhöz, megtapasztaltunk egyet s mást, kikerültünk a nagybetűs ÉLET-be, és rájöttünk, hogy mégsem olyan egyszerű az egész. Van, aki könnyebben veszi az akadályokat, van, aki kevésbé. Biztos, hogy sokat jelent a magunkkal hozott örökség: a nevelés, a családi értékek, de ez sem minden. Nem egyszer látni testvéreket, akik ugyanabból a családból kerültek ki, ugyanazt a nevelést, szeretetet, törődést kapták, és mégis egész másféle értékrenddel rendelkező felnőttek váltak belőlük. Mindenki más tapasztalatokat szerez az életben, van, aki szerencsés, és jó társaságba kerül (vagy ő maga választja), más meg beleválogat. Akárhogyan is, az ember egy idő után eljut arra a pontra, amikor úgy érzi, nagyot fordult a világ, és sokkal jobb volt "régen". Pedig csak mi változtunk, talán komolyodtunk, máshogy látunk sok helyzetet, mélyebben belelátunk a dolgok mélyére, és amit látunk, az nem mindig szívderítő. 
De nem szabad megkeseredni. Hiszen itt vannak a gyerekeink, a következő nemzedék, akik még szépnek látják a világot, elhiszik, hogy minden és mindenki jó és ártatlan, és hogy övék a világ. Miért is ne lehetne így, miért ne legyen nekik is ugyanilyen védett élete, mint nekünk volt? Igen, azt mondják, a mostani gyerekek már sokkal okosabbak, rafináltabbak, mint mi voltunk; minden nemzedék egy kicsivel érettebb lesz, és korábban rácsodálkozik a világra, mint az előző. Hiszen egyre több az információ és az ezek eléréséhez szükséges csatornák; a szülőknek pedig egyre kevesebb idejük van a gyerekekkel foglalkozni, a világnézetüket alakítgatni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy valaki helyretegye bennük a sok kérdést, ami az állandó ingerek között felmerül bennük. Azt hiszik, mindent megtudhatnak az internetről, a - szerintük - jólinformált barátoktól, csak közben elvesznek a családból hozott értékek. De lehet, hogy csak mi látjuk így, mert már mi magunk is túlinformáltak vagyunk. Érdemes néha újra belebújni a gyerekek bőrébe, és az ő szemükkel figyelni a világot. Lehet, hogy nem is látszana olyan keménynek, rossznak, mint amilyennek mi hisszük? 
Hagyjuk tehát a "bezzeg a mi időnkben" szöveget, és merjünk újra gyerekek lenni! Talán tényleg nem is változott annyit a világ, mint gondolnánk, de ha mégis, hát a mi kezünkben van, hogy szebbé tegyük. Nem kell megváltani, elég annyi, ha meglátjuk a szépet, a jót is, ahelyett, hogy mindig csak a rosszat keressük benne! Egy próbát megér.
Időutazásra fel!