Említettem már, hogy Fotini nincs túl jó barátságban az alvással? Hehe, tudom, hogy igen, csak kíváncsi voltam, figyeltek-e :-D Az esti fektetéseket akár görög drámának is nevezhetném, csak az a kérdés, hogy a tragédia vagy a komédia illene-e rá inkább, de azt hiszem, mindkettő egyszerre. Ma este is a szokásos forgatókönyv szerint zajlott minden (mindeközben a nagyok már régesrégen a másik oldalukra fordultak...). Bemegyünk a szobába, villámgyorsan bemászik a kiságyba, mint egy kismajom; egy darabig szorongatja a kezemet, aztán még felugrál vagy százszor ölelkezni, puszit, cicit, vizet kér, aztán amikor végigér az egész repertoárján, és kezdek mérges lenni, akkor az apát akarja. Kimegyek, szólok neki, bejön.
- Anya, te most tűnj el! - jön a "kedves" utasítás. Visszafojtom a röhögést és engedelmeskedem, de nem megyek túl messzire, mert tudom, hogy mindjárt én jövök újra. Alig ül le mellé az apja, máris hallom, hogy anyát akarja.
- Most szórakozol velem? - kérdezem tőle.
- Igen!
Legalább őszinte gyerek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése