Amikor Görögországba kerül az ember, az első szó, amit megtanul görögül (persze bizonyos "kötőszóként" használt káromkodásokon kívül), az "αύριο", vagyis holnap. Ami természetesen sosem a következő napra értendő, inkább annyit jelent, hogy majd egyszer meglesz... Bármikor, bármilyen helyzetben, bárki használhatja ezt a kifejezést, és bár a beszélgetőtárs is teljesen tisztában van vele, milyen jelentéssel bír a holnap szó, mégis elfogadja, mert nem tud jobbat. És amíg él, reménykedik, hátha pont most...
Nem is értem, hogyan éltem túl 15 évet agyvérzés vagy idegösszeomlás nélkül ezzel a mentalitással. Mivelhogy én meg pont az az eset vagyok, aki mindent azonnal, de lehetőleg tegnapra akar! Nem erényem a türelmesség, bár az évek múlásával jelentős javulás fedezhető fel bennem e téren, legalábbis ami az önmegtartóztatást illeti, belülről azonban forrong az agyvizem, ha várnom kell. Ha meg azt mondják, holnap, az igenis ne 2 hónap múlva legyen!!! Utálom, amikor mindenért úgy kell könyörögni, nyakra járni, sürgetni, asztalra csapni, mert különben, ha hagyom, akkor aztán tényleg nem lesz belőle semmi. Akkora nagy kérés, hogy elvégezzék azt, amire megbízták őket?
Nincs konkrét eset, illetve dehogynem, egyszerre ezer is, ezért is törtem már ki. Mert most éppen nekünk is olyan időszakunk van, amikor kisebb gondunk is nagyobb annál, minthogy folyton a sarkában legyünk a még elintézetlen, de "holnapra" igért ügyeinknek.. És amikor a sok rohanástól megfeledkezve hirtelen hetek, akár hónapok után eszembe jut, hogy jééé, tényleg, és mi van ezzel a dologgal, hadd nézzek már utána... és akkor megkapom, hogy holnap, na ott egy kicsit kikattan a türelemszámláló... Unom már, hogy mindig készenlétben kell lennem, állandóan nekem kell tartanom az ostort, hogy a lovak közé csapjak. Egyszer szeretnék már én is hátradőlni, és azt mondani, holnap!!! Vajon mit szólna hozzá a világ???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése