Ruhaszortírozás

Nehéz ügy három gyerek ruházkodása! Ezzel szerintem mindenki egyetért, még az is, akinek nincs is három gyereke. Itt azonban el kell oszlatnom a tévhiteket, nem is annyira azért nehéz a dolog, mert háromfelé kell vásárolni, dehogy! Van ennél sokkal rosszabb is. Amikor háromfelé kell rakosgatni az ilyen-olyan kinőtt dolgokat, a másiknak! Milyen egyszerű is lenne - na jó, ha nem is anyagilag -, ha csak elmegyek vásárolni a skacoknak, mindig csak azt és annyit, amennyire szükségük van, aztán ami meg már nem jó rájuk, azon gyorsan továbbadni. Na de ez ugye sehol sem így működik. Még Stefanosszal van a legkönnyebb dolgom, ő senkitől sem örököl, senkire sem hagy semmit, rá még érvényes a fent említett képlet. És még csak nem is kell feltétlenül vagyonokat kiadni egy gyerek öltöztetésére, főleg ha az a gyerek fiú. Most már ennyi év tapasztalatából - és a bőség zavarától túlságosan is besokallva - belátom, hogy egy évszakra néhány nadrág és pár póló bőven sok is. Na jó, ha tél, akkor még kell egy-két pulóver, sál, sapka, stb... de igazán nem szabad túlzásba vinni. Mert olyan hamar kinövik, és azt a 20-30 pólót, meg ünneplőruhát jó esetben is max. csak egyszer fogják felvenni. Itt Görögországban legalábbis nincs akkora divatja az ünnepségeket ingben, élére vasalt nadrágban feszítő kis fiataluraknak, mint otthon, még ünnepi alkalomra sem öltöztetik ki túlságosan a kissrácokat. Ami valahol azért érthető is, hiszen mondjuk egy szülinapi zsúron leginkább szaladgálni, játszani, csúszni-mászni szeretnek a gyerekek, kortól és nemtől függetlenül, és egy kényelmetlen alkalmi ruha ugyancsak feszélyezni tudja az ellazulásra vágyó aprónépet. Persze kezdetben én is, mint minden kezdő anyuka, beleestem ebbe a hibába, akárhova mentünk is, mindig úgy akartam öltöztetni szemem fényét, mintha a legfrissebb gyerekdivatlap címlapjáról lépett volna ki éppen. Aztán hamar rá kellett jönnöm, hogy a gyerek ezt nem igazán értékeli, annak meg nincs sok értelme, hogy mindenki jól érezze magát, csak éppen ő nem. Különösen a gombokkal állt nagyon hadilábon a fiam: valami megmagyarázhatatlan oknál fogva egyenesen viszolygott tőlük :-O Pedig annyira imádtam ingben látni, de nem, nem és nem! Amint abba a korba lépett, hogy már önállóan véleményt tudott nyilvánítani - jóval a beszédfejlődés kezdete előtt, hihi -, erőteljesen tudomásunkra hozta, hogy márpedig ő ilyet fel nem vesz! Fájt a szívem, ha valami tündibündi kis ingecskét láttam a kirakatban, de tudtam, hogy úgyis csak feleslegesen fog ott porosodni a szekrényben. Mára azért már eljutottunk odáig, hogy nagyon ritka esetben nagy huzavona után hajlandó felvenni egy-egy divatosabb darabot, de őszintén szólva már én sem nagyon erőltetem. Főleg ha tudom, hogy úgyis csak ő lesz az egyetlen, aki "kiöltözik", mert a többi fiú úgyis csak sima pólóban lesz. Tényleg annyira furcsa ez, mert a görögök tudvalevőleg nagyon adnak magukra, meg a látszatra, de ez mintha a hímnemű utódokra nem vonatkozna. Anyukák, kislányok néha már túllihegés-szagúan ki vannak rittyentve, a kisfiúk meg éppencsak hogy nem szakadt gatyában... Érdekes....

Na de visszatérve a ruházkodásra. Amikor Malvina megszületett, az addig csak fiús anyukaként vágyakozva nézegetett tündibündi kislányruhák egyszerre elérhető álommá váltak számomra. Már bébiként is elöntött minket a rózsaszín meg a fodor-bodor, aztán ahogy növekedett a kisasszony, egyre nagyobb méreteket öltött ez a habosbabos tündérvilág. Ennek azonban most már nem csak én voltam az oka, hanem a kicsilány keresztanyja, aki szintén két leányka édesanyjaként csak úgy ontotta ránk - és a mai napig is teszi - az ő lányai által kinőtt, de  szinte teljesen új állapotban levő ruhácskákat. Az elején még szinte értetlenül néztem, hogy 2 lány után hogyan maradhat ilyen töménytelen mennyiségű ruha!!! Most már én is tudom! Már a születéskor annyi ruhát kap az ember ajándékba az ismerősöktől, rokonoktól, hogy az bőven elég lenne a bébi ruhatárához minimum egy éves koráig! Ami persze sosem így van, mert ugye a gondos szülők már jóval a születés előtt felkészültek, és már amúgy is dugig a szekrény, na ha ehhez még hozzávesszük az ajándékokat ezek után, hát akár 4 babát is fel lehetne abból nevelni. Aztán jönnek a születésnapok, névnapok, karácsony, húsvét, ilyen-olyan ünnep, amikor szintén a nagy többség ruhát ajándékoz a gyerekeknek, az a legbiztosabb. Aki szerencsés, és jól beosztja magának ezeket az ünnepeket, simán kihúzza úgy az egész évet, hogy szinte semmit nem kell neki vásárolni. Ami ugye képtelenség, mert anyu, apu sem akar kimaradni a sorból, és ha kell, ha nem, ők is felújítják azért azt a ruhatárat néha. Aztán meg csak csodálkozik az ember, amikor egy-egy évszak végén jön a szortírozás, és rádöbben, hogy jéééé, még ez is itt volt, meg az is, nem is hordta egész télen/nyáron (a helyes válasz aláhúzandó), most meg tessék, kinőtte! Persze, mert télen ugye hiába van ott a sok-sok kisszoknya, még ha meleg is, de azért mégiscsak biztosabb az ember lánya a meleg nadrágban felfázás ellen! Na meg a csilivili kis blúzocska sem látszik úgysem a pulóver alatt, minek hordja minden napra, majd jó lesz valami alkalomra. Csak ez az alkalom nem jön el soha, mert mikor meg már elég meleg lenne, hogy lehessen hordani, akkor meg nagyon hirtelen jön a nagy meleg, és már nem csilivili blúzocskát, hanem a rövidujjút kell előkapni nagyhamarjában. Hogyan fáj az ember szíve érte!!! 

Nyáron ugyanez pepitában. Ott a sok szép kis fodros-bodros ruhácska, de hova lehet menni vele, amikor a nagy melegben napközben úgysem megy sehova az ember, maximum a tengerhez, oda meg jó a szellős kis pamutruhácska is! 

Nos, így gyűlnek kérem szépen a ruhahegyek a szekrényben, jobb sorsra, egy elismerő pillantásra várva, legtöbbjük nagyhiába! De ahol kisebb testvér van ugyanabból a nemből, még megvan a remény, hogy talán a következő majd hordja. Ha ugyanabban az évszakban született, vagy ha nem is, de legalább ugyanabban az évszakban lesz akkora, mint a nagytestvére volt, amikor azt a bizonyos "kollekciót" hordta. Csak éppen ezek  a szegény elhanyagolt ruhadarabok azzal nem számoltak, hogy annak a kistestvérnek is lesz majd születésnapja, névnapja, karácsonya, húsvétja és miegyebe, amikor ő is megkapja a saját bejáratú ruhahalmát a már meglévő mellé. Tényleg a bőség zavara!!! Bele sem merek gondolni, mi van, ahol 3 vagy több ugyanolyan nemű gyerek van a családban!!! Vagyis, ha jobban belegondolok, nálunk majdnem éppen ez a helyzet. Mert ugyebár menetrendszerűen megkapjuk minden évszakban a keresztanya 2 lánya után a szinte érintetlen ruhákat, amit Malvina jó esetben már a következő évszakban hordhat is, így nem kell még hónapokig, évekig a kamrában őrizgetnem, a többi ruhahegy között. Aztán megkapja ajándékba ő is a saját  ruhaadagját, úgyhogy akármit csinálok is, abból a szekrényből állandóan ki akarnak dőlni a ruhák. Ami pedig már nem jó, mehet szintén a kamrába, hogy majd egyszer Fotini úrnő kegyeire várjanak. Mondjam tovább??? Rémálom!!! 

A hétvégén aztán nagy elhatározást tettem: nem őrizgetek tovább semmit!!! Igen, még nem mondtam le egy esetleges újabb bébi tervéről, de ha lesz is még egy, az nem mostanában lesz, ez a helyzet  pedig nem mehet így tovább. 8 óriási zsák ruhát szedtem össze, amit Fotini születésétől napjainkig hordott (vagy nem)!!! Azért ez nagyon durva, nem??? Környezetünkben mostanában több kislány is született, és örömmel vették a szinte érintetlen ruhácskákat! Fájt a szívem értük egy kicsit, de tényleg nem volt már több hely, ahol ekkora töméntelen mennyiségű ruhaneműt tárolni lehetne!!! A kazánházban (ott is tárolunk egy csomó dolgot, mert nagy a hely) félek, hogy megennék az egerek (jááááj!!!), a városi lakásunk pincéjében (amit most is használunk) akkora a nedvesség, hogy minden penészesedik, még lezárt zsákokban is megbüdösödnének. Meg aztán különben is, bizonytalanra most már nem gyűjtögetek évekig. Ha meg mégiscsak lesz negyedik baba, akkor egyébként is fiút szeretnék, bár tudom, nem kívánságműsor :-D De ha itt lesz az idő, megfogadtam, hogy csak a legfontosabb ruhadarabokat fogom neki megvásárolni, első körben legalábbis. Most már nagyjából tudom, hogy melyik korszakban mire van szüksége egy bébinek, és inkább megveszem én, de nem szeretnék megint szekrényből kifolyó ruhahalmokat!

Annak idején Malvina ruháit, sőt babadolgait is szépen mind elosztogattam. Akkor is majd' megszakadt értük a szívem, de akkor egy darabig nagyon úgy nézett ki, hogy nem lesz több baba. Aztán amikor Fotinivel terhes lettem, egyszerre minden visszakerült hozzánk, sőt még annál is több! Akkoriban, amíg meg nem tudtuk az új bébi nemét, mindkét gyerek ruháit őrizgettem, de már alig vártam, hogy megtudjam, mire számíthatok, hogy a másik ruháin túladhassak. Egyszerűen már elviselhetetlen volt az a nagy ruhahalom a kamrában, és akkor ott, a régi lakásunkban még nem is volt ekkora helyünk, mint most! Most, hogy megint sikerült kiszortíroznom egy csomó dolgot, az egyik szemem sír, a másik viszont nevet. Sajnálom egy kicsit azokat az aprócska, tündibündi ruhácskákat, ahogyan újra a kezemben tartottam őket, szinte már hihetetlennek tűnt, hogy nem is olyan régen még ilyen kis csöppségek voltak a gyerekeim. Elfog a nosztalgia ilyenkor mindig, egy-egy jeles ruhadarabhoz kellemes emlékek fűződnek: hmmmm, ezt hordta, amikor hazahoztuk a kórházból; ebben volt az első karácsonykor; ennek a térdét akkor koptatta el, amikor mászni tanult; és ebben tette meg az első lépéseit!  Ezt a mamától kapta, ezt a dédike kötötte - azt nem adom!!! - ezt akkor vettem, amikor.... Emlékek, szép emlékek, hiszen egy kisgyerek életéből nem is lehet másra, csak a szépre emlékezni. Az átvirrasztott éjszakák, a lehányt melegítők és társai??? Utólag ezek is szép emlékekké válnak, hiszen ezek is hozzátartoztak a babázás csodálatos hónapjaihoz. És most, hogy így kiszortíroztam az életünknek ezt a részét jelképező ruhahalmazt, rájöttem: ismét lezárult egy korszak. Nehéz elfogadni, de így van. Talán ezért van az, hogy most megint annyira vágyom egy apró szuszogó kis újszülött illatára... Vagy nálam ez a 2 és fél év mindig a vízválasztó? Stefanos 2 és fél éves volt, amikor Malvina megszületett, és Malvina 2 és fél volt, amikor teherbe estem Fotinivel. Most pedig Fotini két és fél éves korában kiszortíroztam az életünkből a csecsemőkort, és rájöttem, hogy még nem volt elég. Pontosabban ezt eddig is tudtam, csak mostanában valahogy igyekszem magam lebeszélni a dologról. Ideiglenesen. Mert most tényleg nincs itt az ideje. De azt hiszem, ennek a témának még folytatása következik.... egyszer...

Addig viszont élvezem az új rendet. A kamránkban, a ruhásszekrényekben, az életünkben. Hiszen minden kornak megvan a maga szépsége. És sok mindent elmondhatok, de azt az egyet nem, hogy unatkoznék a három cseperedő gyermekem mellett :-))