Hírek

Már évek óta nem nézek tévét. Egyrészt se időm, se türelmem nincs arra, hogy a képernyő elé leüljek, ha meg mégis működik a "fekete doboz" napközben, az azért van, mert a gyerekeim néznek valamit, így esélyem sem lenne, hogy én is választhassak programot magamnak. Eddig legalább még közöttük megvolt az egyetértés, legfeljebb azon ment a vita, hogy melyik gyerekadót nézzék, mostanra azonban már ez is múlté. Kicsi fiam vészesen komolyodik, már nem érdeklik a gyerekeknek szóló műsorok, annál inkább a  foci, a kosárlabda, és más "férfias" sportok. Persze a fotelből, a képernyőre meredve :-PP Így ebben a távirányítóért folyó harcban már - stílszerűen kifejezve - nem is rúghatnék labdába. Este pedig, amikor elnyugszik a csapat, neki kell állnom tanulni, így szó sem lehet a tévézésről. Na de nem is hiányzik igazán ez a fajta időtöltés. A mai televíziózás siralmas színvonala csak feldühít, de nem szórakoztat. Nem értem, miért kell mindig csak a szemetet ellesni, leutánozni mindenhonnan; vagy tényleg ennyire felületesek lettünk, hogy nincs igény a minőségi műsorokra? Tudom, ez nemzetközi jelenség, a globalizáció a szórakoztatóiparban is erőteljesen érezteti káros hatását. A "népek" kedvenc időtöltése az ábra szerint a pletykaműsorok, a többiek kitárgyalása, valamint ezeknek a pletykaműsoroknak másik adásokban való kitárgyalása. Tényleg csak erre van szükségünk? Úgy látszik, hiszen a nagy többség nézi ezeket a műsorokat. Vagy csak azért nézi, mert nincs más? Nem tudom. Mindenesetre azért, mert kiszálltam ennek az "agymosó-iparnak" a hatása alól, még nem érzem úgy, hogy lemaradtam volna valamiről. A hírek (a valódi hírek, a világ dolgai, nem pedig a sztárok ki-kivel-mikor-hol ügyecskéi) így is eljutnak hozzám, a neten keresztül, és itt legalább én választom ki, hogy mire vagyok kiváncsi, mely információkat engedem eljutni hozzám. A körülöttem zajló világot pedig a saját szememmel is látom, a saját bőrömön tapasztalom, és tisztában vagyok vele, hogy a helyzet egyre rosszabb.

Ma este aztán mégis úgy alakult, hogy leragadtam a hírek előtt. Először csak az tűnt fel, hogy még a kereskedelmi csatornák híradói is valós problémákkal foglalkoztak, nem pedig a hírességek magán(?)életével. A helyzet ezek szerint már tényleg komoly. Áremelkedések, bércsökkentések, megszűnő munkahelyek, létbizonytalanság. Tüntetések, tiltakozások, romló közbiztonság, bűnözési ráta rohamos emelkedése. Az emberek rosszkedvűek,  reményvesztettek, sötét színben látják a jövőt. Aki teheti, elhagyja az országot.

Igen, máshol, más országokban sem egyszerű a helyzet. De itt más. A görögök eddig bármilyen nehéz körülmények között is megtalálták az élet vidámabb oldalát, optimistán néztek a dolgok elébe. De most megtörtek, elkeseredtek.

Lehet, hogy mégiscsak jobban jártak volna, ha inkább a közéleti személyiségek életének részleteivel foglalkoznak? Addig is el lehet felejteni a saját problémákat. De nem, most már nem lehet. Nem vigasztal, hogy XY önjelölt sztárocska a Z szigetre ment nyaralni a luxusjachtjával, amikor a kisember még azt sem tudja, holnap kerül-e betevő falat az asztalára. 

Kellett nekem tévét nézni. Fél óra bőven elég is volt, hogy "megtudjam", amit eddig is tudtam. Amikor azonban az ember elkeseredik, de akad körülötte valaki, aki majd megvigasztalja, jobb kedvre deríti, az mindjárt más. Ha viszont mások szemében is csak a kétségbeesést látjuk, az több, mint ijesztő.  Nem vigasztal, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal, sőt! 

Mégiscsak kell a cirkusz a népnek, ezt már az ókori rómaiak is tudták...