Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2010. november 18., csütörtök

Elnapolt kirándulás

Tegnap Alexandroupolisban jártunk. Igaz, nem kirándulni indultunk, hanem ismét Stefanos térde miatt mentünk az ottani kórházba újabb vizsgálatokra. Viszont a város maga is gyönyörű, imádom, és úgy terveztük, hogy a vizsgálatok után még csavargunk egyet a gyerekekkel, összekötjük a kellemest a hasznossal. Ember tervez, ugye...
Alexandroupolisban található Észak-Görögország talán legmodernebb egyetemi kórháza. Ide voltunk tegnap bejelentve PET vizsgálatra. A telefonos bejelentkezéskor csak annyit közöltek velünk, hogy reggel 8-ra kell odamennünk, akkor injekció formájában beadják Stefanosnak a radioaktív folyadékot, aztán kb. 2-3 óra múlva kerül sor a vizsgálatra. Laikus lévén az ember minden interneten fellelhető szakirodalmat, tájékoztatást elolvas, hogy mégis legyen egy kis fogalma róla, hogy mi vár rá, mégis kétségek között vergődtünk egészen addig, amíg el nem jött a nagy nap. A "radioaktív" szóról először az jut eszünkbe, hogy az valami olyasmi, ami nem tesz igazán jót. Erről a vizsgálatról mégis mindenhol azt lehet olvasni, hogy teljesen veszélytelen, nincsenek mellékhatások, stb... Jó, hát ha a tudósok ezt mondják, szeretnénk elhinni, mégiscsak jobban tudják, mint mi. De azért valahol mégiscsak ott motoszkál a kisördög: a tudomány mai állása szerint... Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy akkor ez most tényleg így van, főleg, hogy ez az egész nukleáris gyógyászat még eléggé gyerekcipőben jár. Valahol ezt olvastam: "A diagnosztikai eljárás több mint 50 éve használatos, és még nem ismert hosszú távú káros hatása". Mennyire hosszútávú lehet az 50 év alatt vajon???
Pár száz évvel ezelőtt a koponyalékelés is tuti gyógymódnak számított az akkori orvostudomány körében, ma pedig borzongva gondolunk rá. Ki tudja, hogy 100-200 év múlva - ha az emberiség egyáltalán túléli saját "okosságát" - nem fognak-e elrettentő példaként beszélni arról, hogy a 21. század orvostudománya micsoda bizarr gyógymódokat használt, mindenféle x meg y sugarakkal fertőzték saját magukat az emberek, hogy belekukkantsanak a szervezetükbe, daganatokat tüntessenek el, meggyógyítsák azokat a betegségeket, amelyeket saját maguknak okoztak a felelőtlen szennyezéssel.... 
Na de ne menjünk túl messzire. Az ismeretlentől való félelmünket a gyerek elől többé-kevésbé sikeresen leplezve igyekeztünk kora reggel a kórház felé. Egész napos "túrára" készültünk, felpakoltunk ennivalóval, vízzel, váltás ruhával, és szerettünk volna minél előbb túllenni a vizsgálatokon, hogy utána nyakunkba vehessük a várost.  Éppen időben értünk oda a kórházhoz, és még a hatalmas hipermodern épületben is csak egy picit  tévedtünk el, ez már nagy szó :-)) Mindenki kedves volt és segítőkész, hamar sorra is kerültünk, és megoldódott Stefanos aggodalma is, hogy nem a térdébe szúrnak, hanem a karjába. Ez már szegénykémnek semmiségnek tűnt a múltkori vízleszíváshoz képest. Ez is megvolt, 3 óra múlva vártak vissza minket vizsgálatra, ennyit mondtak csak. Addig akár el is mehetünk (a büféig), vagy ott maradhatunk a váróban, ahogy akarjuk. Kérdésemre, hogy kimehetünk-e addig a városba, nemleges választ kaptam, nem egészen értettem, hogy miért... Aztán amikor visszamentünk a váróba, akkor jött a feketeleves. Az egyik doktornéni diszkréten félrehívott, és közölte, hogy jobb lenne, ha a lányok nem mennének túlságosan közel Stefanoshoz. Értetlenségemet látva elmagyarázta, hogy az injekció hatására az egész gyerek sugarakat bocsájt ki magából, és nem lenne baj, ha nem kapnának túl sok sugárzást a kicsik is tőle.... Kellett egy kis idő, hogy felfogjam. Bocsi, szóval akkor az teljesen ártalmatlan, ha belefecskendezik a szervezetébe, de amit ő maga kisugároz, az már káros a többiekre????? Kit néznek hülyének? Egy kissé megszédültem, de ekkor még csak annyi jutott el az agyamig, hogy oké, akkor séta nincs, viszont lányoknak menniük kell, hát legalább akkor ők hadd menjenek ki a városba csavarogni, én majd ottmaradok Stefanosszal, és mászkálunk a kórház körül. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább kattogni kezdett az agyam. De persze akkor már sok értelme nem volt. De ezt miért nem lehet előre közölni, hogy mi vár az emberre??? Tettünk egy kört a kórház körül (beletelt vagy másfél órába, akkora nagy az egész!!!), aztán visszamentünk a váróba. Akkor még nem tűnt fel, csak már a vége felé, hogy a velünk hasonló vizsgálatokra váróknak külön váróterme van, és az ajtaján meg ki van téve a radioaktív jelzés. Egyre jobb. A vécéjük is külön volt, a "közönséges" földi halandók számára fenntartott mellékhelyiség ajtajára ki is van írva nagy betűkkel, hogy akik a "gyógyszer" hatása alatt állnak, azt nem használhatják, hanem csak a számukra kijelölt külön helyiséget.... Itt már kezdett minden bajom lenni. Közben ahogy ott ücsörögtünk, jött egy bácsi, ő is ugyanerre a vizsgálatra akart időpontot kérni. A nővérke előzékenyen elmesélte neki, mire számíthat, és mondta neki, hogy aznap, amikor a vizsgálatot fogják csinálni, kerülje el a kisgyerekek és a terhes nők társaságát! Kicsit akadtam csak ki???  Nekünk erről miért nem szóltak? Egyrészt Stefanos miatt is, másrészt meg még cipeltük magunkkal a lányokat is, most hogyan megyünk haza, egy légtérben, az autóban? Mindjárt telefonáltam is a férjemnek, hogy kirándulás lefújva, - egyébként is látszott, hogy nagyon meg is fogunk késni -, fogja a lányokat, és menjenek haza, mi meg majd hazamegyünk vonattal. Persze ebbe a férjem nem akart belemenni, ezért telefonált az egyik barátjának, aki eljött értük, nekünk meg otthagyta a kocsit.
A kórházban az orvosok hozzáállásával egyébként megint maximálisan meg voltam elégedve. Egy fiatal orvos foglalkozott a fiammal, akinek magának is 4 gyereke volt, az első 3 hasonló korban és nemben az enyémekkel, így különösen érzékenyen érintette a sorsunk. Olyan speciális vizsgálatokat is megcsinált, amit másnak nem is szoktak, de mivel most sem találtak semmi elváltozásra utaló jelet, a lehető legalaposabban átvizsgálták Stefanos térdét. Ezért is hagytak minket a végére - közölte -, hogy nyugodtan tudjanak foglalkozni velünk. Az osztály professzora is bejött, átnézte az összes eddigi leleteket, kérdezgetett, megvizsgálta a gyereket, de végül ő sem talált semmi okot arra, hogy mitől lehetett ez az egész hercehurcánk... Persze a végső "eredményhirdetés" majd csak hétfőn lesz, akkor lesznek készen a leletek, de az orvos már most megmondta, hogy ő nem lát semmit. Akkor most mi van? Egyrészt örülök, hogy semmi, de akkor mi volt ez az egész? Valami oka mégiscsak van, hogy a gyereknek majdnem egy hónapon keresztül be volt dagadva a térde, és nem magától ment le neki, hanem csak azért, mert leszívták a folyadékot. 
Nem tudom, lehet, hogy ez is örök rejtély marad? Ha meg netán nem lenne még elég aggódnivalóm, akkor most még azon is izgulhatok, hogy feleslegesen tettük ki ezeknek a sugaraknak szegény gyereket? Remélem, hogy erre sem kapunk sohasem választ, vagyis hogy nem lesz semmi következménye. Mert most már ezzel az egész orvososdival kezdek nagyon szkeptikus lenni. 
A kirándulásunk tehát ilyen felemásra sikerült. Legalább a lányok jól érezték magukat, sétáltak egyet a városban, mi meg közelről szemügyre vettük ezt a híres kórházat. Bár már nem először jártunk itt, ilyen-olyan apróbb vizsgálatokra már máskor is küldtek el minket, de eddig nem tűnt fel ennyire, mekkora ég és föld különbség van a mi itteni  őskövület kórházunkhoz képest. Lenyűgöztek a csillogó-villogó hipermodern berendezések, a tisztaság, a rendezettség kívül-belül, a tengerre néző kilátás :-DDD (az nagyon fontos  ám egy kórházban :-P ), a kórház üzemelésében álló, közvetlenül az épület melletti szállás a látogatóknak, rokonoknak, a dolgozók gyerekei számára létesített óvoda.... Ezek mind olyan dolgok, amik talán máshol természetesnek számítanak, de itt, Görögországban, állami (vagyis nem magán!) kórházak nagy többsége számára utopisztikus ötletnek tűnhetnek. Alapjában véve tehát pozitív élményekkel gazdagodtunk ismét, a többin pedig nem érdemes feleslegesen stresszelnem magamat. Az egyetlen nyitott kérdés már csak az, hogy akkor most hagyjam a gyereket rohangálni, vagy sem? Na nem mintha hallgatna rám, mert már nagyon nem bír megülni a fenekén, amit valahol meg is értek. Egy örökmozgó gyereknek, akit eddig heti 3 órás taekwondo edzés és napi sok séta, futás, focizás, játék mellett is képtelenség volt lefárasztani, ez az utóbbi egy hónap kényszerpihenő nagyon betett. Szóval most már elárulhatná végre valaki, mi is legyen....



3 megjegyzés:

Agni írta...

Egyrészt irigykedem A.polis miatt, kedvenc városom, holnap átköltöznék ha lehetne:) Másrészt azt akartam mondani neked, hogy az én kisebbik öcsémnek volt egy ilyen rejtélyes bokadagadása, ami évekig húzódott. Mindent kivizsgáltak, kórházba feküdt, kivették a manduláját, stb. aztán végül semmit nem találtak, de volt egy gyanú, hogy valami Lyme kórhoz hasonló valami lehetett kullancs vagy szúnyogcsípéstől. A srác 26 éves volt akkor és mindez Bpesten történt. Pár évig hébe hóba feldagadt a lába, de már évek óta nem jött elő. Biztosan a mai napig nem tudják mi volt, de ha pontosan érdekel, magánban átküldöm a pótanyám emailjet (a féltestvéremről van szó) és beszéld le vele, hivatkozz rám, nagyon kedves nő és fiatal (54 éves). Én nem biztos, hogy minden részletre emlékszem és talán mond neked valami használhatót.

Krinya írta...

Ágni, köszi szépen, ha átküldenéd, megköszönném! Most már tényleg mindenre gondoltunk, de erre még nem, pedig hallottam már erről a Lyme-kórról, egy rokonunk kullancscsípéstől fertőződött meg, de azt nem is tudtam, hogy a szúnyog is terjeszti. Pedig ha jobban belegondolok, rettenetesen szokott kinézni a gyerek a szúnyogcsípésektől, bedagad, kisebesedik, szóval nem kizárt... Nem is tudom, a vérvizsgálatokkor ezt nem nézték? Rá is fogok kérdezni a dokinál.
Egyszer már tényleg összefuthatnánk A.poliban :))

Flögi írta...

Még lehet ún. autoimmun betegség is.