Ez a napraforgó az élniakarás csodájának egyik szemléltetője is lehetne. Már a tény, hogy november közepén ilyen szépen virágzik, megér egy misét. A nyári napraforgóink elhullajtott magjából hajtott ki, így késő ősszel, dacolva az elmúlt havi hideggel, viharos széllel, özönvízszerű esővel. Még az sem tántorította el a növekedéstől, amikor a kutyák, vagy a gyerekek (???) "jóvoltából" már zsenge korában eltörött a szára derékszögben.
Csak a szerencsének köszönheti, hogy már akkor nem szedtem ki gyökerestől, hiszen úgy gondoltam, úgysem éli túl ezt a törést. Aztán rá kellett jönnöm, hogy de igen! És csak nőtt, és csak nőtt, újabb derékszögbe hajlította magát, hogy "talpraállhasson" és tovább nyújtozkodhasson az ég felé!!
Minden nap elgyönyörködöm benne, és újra és újra megállapítom, hogy a túlélési ösztönnél nincs erősebb a világon!! Még ha csak egy napraforgóról van is szó :-))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése