Egészség(?)ügy

Már régóta készülök ennek a témának a megírására. Talán már a szüléstörténetek óta, az meg nem tegnap volt :-))  Közben azonban mindig volt valami más, valami aktuálisabb téma, ami előrekívánkozott. De most sajnos újra aktualitást nyert, úgyhogy itt az idő...

Említettem, hogy az utóbbi időben sokat rohangálunk, hulla vagyok... nos, ennek oka van: Stefanosnak úgy kb. 3 hete feldagadt a térde, és keressük az okát, miért... Túlvagyunk kismillió vizsgálaton, orthopédushoz, reumatológushoz, vérvételre, röntgenre, MRI-re, miegymásra rohanunk, és sehol semmit nem találnak. Csak a folyadékot a térdében. Nem ütötte meg, nem sérült meg, nem esett el, csak sántikál szegénykém a felduzzadt térdével. Illetve most már nincs feldagadva, mert pár napja leszívták neki a váladékot (az én fiam egy hős, egy nyikkanás nélkül tűrte, hogy azt a hatalmas tűt beleszúrják a térdébe, én jobban szorítottam a kezét, mint ő az enyémet :-((  ), de ugye ez nem megoldás, csak egy tüneti kezelés volt, viszont ennek ellenére még most is fáj neki. 3 doki vizsgálta eddig, és mind a három teljesen mást "diagnosztizált"... Az első, az itteni orthopédus, konkrétan semmit, csak tanácstalanul vakargatja a fejét (elgondolkoztam, hogy talán ezért ilyen kopasz, mert már sok "rejtélyes" esete volt, és a sok fejvakargatástól hullott ki a haja? Ez valamiféle alkalmatlansági bizonyítvány is lehetne róla akkor...). Nem mondom, tényleg mindent megpróbált, teljesen a szívügyévé váltunk már. Becsülettel végigküldött minket az összes lehetséges vizsgálaton, újra és újra visszarendelt minket, átnézte a leleteket, megvizsgálta a gyereket, aztán tovább vakargatta a fejét. A végén már a biztosítási kiskönyvből sem fogadta el a lapokat (ami a tulajdonképpeni fizetség, hiszen a betegbiztosító felé ezzel a cetlivel adhatja be a követelési igényét), jófomán "szívességből" foglalkozott az ügyünkkel. Aztán végül megállapította, hogy valószínűleg nem hozzá tartozik az ügy, minden bizonnyal reumatikus problémája lehet a gyereknek, annak ellenére, hogy a vérvétel eredményei ezt kizárták. Mindjárt el is intézett egy azonnali időpontot Xanthiba, egy neves reumatológushoz, mivel itt a városban nem ismer igazán jó szakorvost. Valóban, a doktornő megérte a pénzét (ami nem is volt kevés, mivel ő nem áll szerződésben a mi betegbiztosítónkkal), ilyen alapos vizsgálatban, majd a dolgok elmagyarázásában még soha sehol nem volt részünk. Leültetett minket (ami nem is volt egyszerű eset, a három gyereket egy órán keresztül ülve tartani...), és szabályos kiselőadást tartott az emberi csontokról, ízületekről, reumatikus problémákról, a fiam valószínűsített bajáról, a gyógymódokról, a lehetőségekről (szó esett róla, hogy valószínűleg Thessalonikibe is el kell majd mennünk egy kórházba, mert ott van egész Észak-Görögország egyetlen gyerek(!)-reumatológiai osztálya), egyszóval mindenről, a legkisebb kétséget, kérdést is eloszlatva bennünk. Nagyon jó kezekbe kerültünk. Mind szakmailag, mind emberileg minden elismerésem az övé!!! Mindaz azonban, amit elmondott, feltételes módban volt értendő: bár ő a tapintás utáni vizsgálat alapján szinte biztos volt, hogy a gyereknek fiatalkori reumatoid ízületi gyulladása van, azért a  térdéből levett folyadékon végzett laboreredmények kézhezvétele után lehetett volna csak komolyan beszélni a dologról. Nos, ezek az eredmények is negatívok lettek, ennek ellenére az orthopédus és a reumatológus közös konzultációja után úgy döntöttek, mégis kezdjük el a reumára írt gyógyszereket :-O Amit mindjárt egy gyomorerősítő porral együtt ajánlott szedni... Szép kilátások! Szerencsére megvan az a - jó vagy rossz, nem tudom - tulajdonságom, hogy nagyon idegenkedem a felesleges gyógyszerszedéstől. Persze indokolt esetben nem kérdőjelezném meg egy orvos véleményét, hogyan is jövök én ehhez, de ebben az esetben tisztán látszott, hogy kísérleti nyulak lettünk. Nem találtak semmi érdemlegeset, mégis kezdjük csak el szedni a gyógyszert, aztán majd meglátjuk, mi lesz... Köszi! Azt már nem! Reumája nincs, de azért feleslegesen készítsem ki a gyomrát?

Szerencsés egybeesés, hogy már a múlt héten kértünk időpontot egy másik orthopédushoz - akit a környék "sztárorvosaként" tartanak számon, szintén Xanthiban -,  és az a bizonyos időpont éppen ma volt. Annyi mindenki ajánlotta már, nem is tudom, miért húztuk ennyi ideig az időt. Az orvos első ránézésre talált az MRI-képen valamit, ami a másik dokinak többszöri alapos, fejvakargatós átnézés után is elkerülte a figyelmét. Hiába kérdezgettem azonban, amíg meg nem bizonyosodik róla újabb vizsgálatok után, addig feleslegesen nem akart feltételezésekbe bocsátkozni. Talán jobb is, még egy hosszantartó kiselőadást nem szerettem volna végighallgatni, amíg nem biztos, hogy tényleg ez a gond. Ezúttal Alexandroupoliba irányított minket, újabb vizsgálatokra.

Na és itt jön az én kirohanásom... Amikor elköltöztünk Thessalonikiből, és megszülettek a gyerekek (kb. az egyik követte a másikat, mármint a költözés és a gyerekvállalás), úgy gondoltuk, kisvárosban sokkal élhetőbb életet tudunk majd biztosítani nekik, az egész családnak. Tisztább levegő, nyugodtabb (???) életmód, kiegyensúlyozottabb emberek, kevesebb veszély. Iskolák, kórházak itt is vannak, talán csak a szórakozási lehetőségek korlátozottabbak valamivel, de ezt kicsi gyerekek mellett úgysem veszi észre az ember, mire meg majd nagyobbak lesznek, hát... meglátjuk addigra. Szerencsére eddig soha nem kellett megtapasztalnunk a kisváros hátrányát, ami az egészségügyi ellátás hiányosságait illeti. Születésük napja óta minden nap hálát adok az égnek, hogy épek, egészségesek a gyermekeim, úgy gondolom, ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattunk volna az élettől! Most sem panaszkodhatom, de elgondolkodtatott a tudat, hogy  ha nekünk még egy ekkora, viszonylag enyhe problémával is ilyen körülményes kalandjaink vannak, mit tehetnek vajon azok, akik komolyabb, vagy krónikus, állandó szakorvosi felügyeletet igénylő betegséggel küzdenek? Azok mind költözzenek fel végleg egy nagyobb városba?  Bele sem merek gondolni...

Ami az egészségügyi ellátást illeti, eddig sem voltam túlságosan elragadtatva az itteni rendszertől. Természetesen nem lehet általánosítani, vannak nagyon jó, de nagyon rossz helyzetben levő egészségügyi intézmények is. Ez is, mint minden másban, elsősorban anyagi kérdés: akinek van pénze, biztosan  nem okoz gondot megtalálni  a legjobb orvosokat és kórházakat itt sem. Akinek meg nincs, az itt is, mint bárhol a világon, a szerencséjére bízhatja magát, hogy sikerüljön egy lelkiismeretes orvost kifogni a "népkórházakban". A legtöbb ember, akit ismerek, rossz véleménnyel van az itteni, helyi kórházról. Az tény, hogy régi, elavult épületekkel és sok helyen még felszerelésekkel is rendelkezik, viszont az orvosok hozzáállásával nem volt gondom eddig. Igaz, eddig a két lányom születésén kívül nem volt szükség komolyabb orvosi ellátásra: maximum egy-egy éjszaka vagy hétvégén jelentkező makacs lázat, esetleg egy rossz esés következtében beütött kezecskét-lábacskát kellett megvizsgálni. Egyszer voltunk benn Malvinával pár napra kórházi kezelés alatt, másfél éves korában, amikor egy makacs mandulagyulladással kellett kezelni. Mindenki maximálisan kedves volt és segítőkész, de azért nem fog életem legjobb élményei között megmaradni...  A legszörnyűbb az egészben, hogy a gyerekosztályon valakinek egész nap benn kell maradni  a gyerekkel, mert nincs felügyelet, még megfelelő nővéri ellátás sincs, nekünk kellett etetni, pelenkázni, egyszóval teljes egészében ellátni a kicsit. Mondjuk ennyi idősen nem is hagytam volna ott magára a gyerekemet, egy percre sem, de az, hogy egy baba-mama szobáról még csak nem is hallottak!!!! Teljesen természetes, hogy a hozzátartozók éjjel-nappal ott görnyednek az ágy mellett, étlen-szomjan, mert ugye étel is csak a kis páciensnek jár (aki mellesleg egy falatot sem bírt lenyomni a torkán, nemhogy még száraz makarónitésztát egy kis fetasajttal - a speciális diétákról sem esett még szó errefelé...). Nem is panaszként írom mindezt, mert ahogy írtam, mindezektől eltekintve nagyon korrekt volt velünk mindenki, és nem a nővérek hibája, hogy ez itt a rendszer. Nem is éreztem áldozatnak, mert el sem bírtam volna képzelni, hogy ne legyek ott a beteg kislányom mellett egész nap, de azért elég nehéz volt a kivitelezés, főleg, egy nagyobb tesó mellett, úgy, hogy senkink sincs itt közel s távolban. Férjemmel egymást váltottuk a kórházban - ő délelőtt dolgozott, Stefanos addig oviban volt -, és csak annyi időre mentem haza, hogy megfürödjek, átöltözzek, egy kicsit a nagyfiammal is foglalkozzak, és már mehettem is vissza. Az éppen csak elkezdett munkámat is fel kellett adnom emiatt. Nem volt könnyű senkinek, de persze fő a gyerek egészsége!

Ugyanez a rendszer működik egyébként a szülészeten is. A kismamák mellett mindig ott marad valaki, általában vagy az anyja, vagy az anyósa, hogy segítsen önmagát és a babát ellátni az első napokban, mivel a rooming-in rendszerű szobákban nincs sok lehetőség a szülés utáni - és a baba melletti éjszakázás okozta - fáradtság kipihenésére. Igaz, el sem tudtam volna képzelni, hogy a szülés utáni pillanattól kezdve ne legyenek velem egyfolytában a babáim, de azért tényleg elkelt a segítség! Összességében azonban nosztalgiával, szép emlékekkel gondolok vissza ezekre a kórházban töltött napokra itt, Komotiniben, ahol a lányok születtek.  Stefanost Draman szültem, nos, ott a csilivili kórház ellenére is olyan volt az orvosok és a nővérek hozzá(m)állása, hogy azokat a napokat egyáltalán nem sírom vissza... 

Tehát ezek után egy kicsit elhamarkodva levontam a következtetést, hogy a jó hozzáállás a kulcsa mindennek, nem kellenek ide modern műszerek, futurisztikus berendezések. Most azonban be kell látnom, hogy tévedtem. Mert amikor EGYÁLTALÁN nincsenek meg azok a felszerelések és feltételek, amelyek ezekhez a vizsgálatokhoz szükségeltetnek, és ezek miatt állandóan kénytelenek vagyunk más városokba utazni, az már minden, csak nem ingyenes egészségügy :-(( Na nem mintha eddig az lett volna. Ugyanis éppen a kórház fejletlensége miatt már az első pillanattól kénytelenek voltunk magánorvosokhoz és a vizsgálatok elvégzéséhez magánlaborokba járni, akiknek legtöbbje ugyan szerződésben áll a mi betegbiztosítónkkal, de még így sokszor is ilyen-olyan címszó alatt csak legomboltak rólunk 10-20 eurókat, mert a biztosító sem áll mindent... És akkor még a szaladgálásokról nem beszélve: férjemnek szabadságokat kellett kivennie, a katonai orvoshoz kellett berohangálnia, hogy a biztosítási kiskönyvet véleményeztesse (teljesen tipikus eljárás, semmi jelentősége, csak a nagy bürokrácia - arról van szó ugyanis, hogy a katonai orvosnak alá kell írnia, hogy a felírt vizsgálatokra tényleg szükség van, így állja a biztosítási pénztár... na most a katonai doki még csak nem is látja a gyereket, marhára tudja, hogy mire van szükség, de mindegy; odanyomja a pecsétet, oszt' jónapot. Teljesen felesleges kört futunk). A xanthi-i reumatológusnak meg nem is volt szerződése a biztosítónkkal, de mivel ő a legjobb, úgy gondoltuk, ennyit megér. Eddig az utazási költségeket leszámítva is legalább 200 euró kiadásnál tartunk az elmúlt 2-3 hét alatt, ami egy egykeresős, öttagú családban bizony nagy érvágás. És akkor még nem beszéltünk a testi és lelki megpróbáltatásokról. A legrosszabb dolog a bizonytalanság. Mert amíg nem derül ki, mi is a gond, addig tovább folytatódik a hajsza, a kísérletezés. Az egész családnak nehéz helyzet. Mivel nincs kire hagynunk őket, a kicsik is jönnek velünk mindenhova. Más gyerek játszóházba, sétálni, szórakozni jár délutánonként, a mi lányaink orvosi rendelőkben töltik a szabadidejüket :S

Ha egy nagyobb városban laknánk, mindezekre a kiadásokra, és  a rohangálásokra nem lett volna szükség. A fejvakarós dokink el is akart minket küldeni Alexandroupolisba, ahol egy nagyon modern, jól felszerelt, egyetemi kórház van, hogy ott kivizsgálják a gyereket, de azt, hogy befektessék pár napra, nem tudtuk volna megoldani. A helyzet ugyanaz lett volna, mint annak idején Malvinával, sőt még rosszabb, hiszen A.poli csaknem háromnegyed óra útra van tőlünk, sőt azóta eggyel több gyerekünk van, iskola, tanulás, stb, stb.... Nem tudtuk volna megoldani sehogysem, hogy valaki állandóan ott maradjon Stefanosszal a kórházban. Ezért vállaltuk inkább ezt a variációt, a vizsgálatról vizsgálatra, orvostól orvosig futást, a többletköltséget, a többletfáradtságot. De legalább esténként itt szuszog a gyerek a saját ágyában, saját környezetében, a saját ritmusában maradva. Remélem, már nem tart sokáig ez a kísérletezés, és kiderül, mi a gond, és hamarosan már csak egy tapasztalat marad ez is. Mert be kell valljam, sokat tanultam ez alatt a pár hét alatt ismét. Eddig nem voltam éppen a legjobb véleménnyel a görög egészségügyi rendszerrel kapcsolatban, de be kell látnom, hogy tévedtem. Igen, sok kellemes csalódás ért az orvosokkal, a hozzáállással kapcsolatban. És nem feltétlenül azért, mert a pénz beszél. És ez bizony a mai világban nagyon nagy szó!!!