Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2011. január 2., vasárnap

Új év

Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni. Nem azért, mert úgysem tartom be őket, hanem azért, mert ha valamiben változtatni akarok, azzal nem kell az új év kezdetére várni, nem igaz? Idén meg különösen szerencsésnek érzem magam: úgy érzem, nincs olyan dolog, amit feltétlenül meg szeretnék változtatni az életemben. Vagyis ez így nem igaz, csak ami van, azt nem ilyen újévi fogadalom keretében lehet megváltoztatni.
Az előző évekhez képest nem sok minden változott az életünkben 2010-ben. Talán csak annyi, hogy minden sokkal bizonytalanabb lett, de ez nem tőlünk függ. Az ember gyakran tervez, azt hiszi, hogy maga irányítja az életét, és hajlamos megfeledkezni a külső környezetről, amely nagyban befolyásolhatja a sorsunkat. A nyáron még be voltunk indulva, hogy házat vásárolunk itt a faluban, most meg már az sem biztos, hogy a lakásunk részletét ki tudjuk-e majd fizetni egy év múlva. Tavaly ilyenkor még szinte biztos voltam benne, hogy mostanára ilyenkor már kilátásban lesz számomra egy biztos köztisztviselői állás valahol, de azzal senki sem számolt, hogy az egész köztisztviselői szektor összeomolhat valamikor. Ilyen az én szerencsém. Mégis, nem panaszkodom, mert egyelőre még megvagyunk, köszönjük szépen, és amíg egészségünk van, nem féltem magunkat. Nem olyan fából faragtak minket, akik könnyen kétségbe esnek: nem érünk rá keseregni a dolgokon, hanem alkalmazkodunk a megváltozott helyzethez, és igyekszünk a lehető legjobbat kihozni abból is. Ha kell, megélünk a jég hátán is! Ezért az új évre csak azt kívánom, hogy legyen erőnk és egészségünk küzdeni, magunkért, a családunkért, a gyerekeinkért, és minden más mellékes!!! 
Nem hiszek a babonákban. Azt, hogy újévkor lencsét eszünk, nem azért teszem, hogy gazdagabbak legyünk (még ha hittem volna is ebben, az elmúlt 35 év már rádöbbenthetett, hogy - nálunk legalábbis - nem működik ez a dolog), hanem csak azért, mert szeretem őrizni a hagyományokat. Abban sem hiszek, hogy csak azért, mert megint eltelt egy év, és egyik napról a másikra most már 2011-et írunk, hatalmas változásokra számíthatnánk az életünkben. Ha lesznek, az nem azért van, mert új dátumot kell megjegyezni. Ezért nem hiszem, hogy azzal, ha megfogadom, hogy holnaptól igenis máshogyan csinálom, akkor az úgy is lesz. Mert ha látom, hogy valamit máshogyan kell csinálnom, azt nem a dátumhoz kötöm, hanem ahhoz, hogy most vettem észre, hogy valami nem jó így, ahogy van. Egyetlen dátumot várok jelen pillanatban, ami valóban változást hoz majd az életemben: az államvizsgám napját! Nem azért, mert sokat várok a diplomámtól (amikor elkezdtem, még azt hittem, várhatok egyet s mást, s lám, az elmúlt csaknem 4 év alatt mekkorát fordult a világ!), de legalább végetérnek a végeláthatatlan éjszakázások, a stressz, a fáradtság. Hogy utána mi lesz? Ki tudja. De az élet mindig megadja a választ a kérdésekre a maguk idejében. Ezért mindig csak az éppen előttem levő akadályokra koncentrálok, hiszen csak akkor láthatok tisztán tovább, ha elhárult az akadály előlem. 
 Igazából nem is ezzel akartam kezdeni, hanem beszámolni a szilveszterünkről, és az újév első napjáról. De ha már kikívánkoztak ezek a gondolatok, hát hadd jöjjenek, nem állok soha az útjukba. Az ujjaim ilyenkor szinte maguktól írják, amit az agyam diktál nekik, anélkül, hogy én magam irányítanám a dolgokat.  Szeretem ezeket az "agymenéseket", mert ilyenkor olyan dolgok fogalmazódnak meg, amiket magamtól, irányítva nem tudnék leírni.
De most szilveszter: sajnos olyan gyorsan történt minden, hogy fényképezni sem volt időm. Kora este megérkezett hozzánk "apa-mikulás". A kamrában segítettem neki az öltözködésben, miközben a gyerekek a Polar Express-t nézték a tévében. Folyt a könnyünk a röhögéstől!!! Nagyon bánom, hogy nem fényképeztem le akkor, mert utána már úgy felgyorsultak az események, hogy nem volt időm megörökíteni. Szegénykém olyan zavarban volt, hogy nehogy a gyerekek felismerjék, hogy csak "ho-ho-ho"-zott egyfolytában, sebtében kiosztotta az ajándékokat, és már el is rohant :-D A gyerekek fel is voltak háborodva, hogy  még csak nem is énekeltek neki! A nagyok persze egyszerre levágták, hogy az apjuk volt, de csak a szeméről ismerték meg... Pedig olyan szépen beliszteztem a szemöldökét :-D Mi persze lelkesen tiltakoztunk, hogy nem így volt! Tanulság: jövőre beszerzünk egy szódásszifon-szemüveget...
Aztán megjöttek a barátaink, iszogattunk, beszélgettünk, Taboo-t játszottunk együtt a gyerekekkel, vicces volt! Vacsorára sült báránycombot és malacot csináltam, sütőben, fóliában. Isteni lett! A vaszilopita is finom lett, barátnőm el is kérte a receptet, eddig ő még soha nem sütött maga, de most kedvet kapott :-)) A szerencsepénz a gyerekek nagy bánatára Agiosz Vaszilisznek jutott... Éjfélkor kimentünk az udvarra tűzijátékot nézni, kis falunk lakói olyan "műsorral" szolgáltak, mintha legalábbis valami szervezett ünnepség lenne! Nagy meglepetésemre a gyerekek hajnali 3-ig bírták a bulizást, de még akkor is szinte erőszakkal kellett őket ágyba kényszeríteni. Mi jobban ki voltunk dőlve :-)) Reggel 9-kor pedig üdén és frissen ugrottak ki az ágyból, mi annál kevésbé. 
Viszont annyira szép idő fogadott minket az új év első napján, hogy kár lett volna kihagyni: összekanalaztuk magunkat, és irány a tengerpart! Mondtam én, hogy napimádó vagyok: kiültem egy sziklára, és estig képes lettem volna ott elüldögélni, a tenger megnyugtató morajlásával a lábam alatt! Ezek azok a pillanatok, amikor tudom, hogy miért is akartam én annyira itt élni! A januári tűző napsütés, az, hogy bármikor láthatom a tengert, a nyugalom, az, hogy a parton sétáló ismeretlen emberek is mosolyogva kívántak boldog új évet, nos, ezek a morzsák sok mindenért kárpótolnak, és nagyon hiányoznának... (Na de ez már egy másik téma, ami egyelőre ahelyett, hogy idővel letisztulna, csak egyre bonyolultabbnak látszik.)
Sajnos elfelejtettem elvinni a fényképezőgépet, ezért csak a telefonommal csináltam pár képet. Nem adja vissza olyan szépen a színeket, mint ahogyan én láttam, de mégis, ezekkel a napsütéses képekkel szeretnék még egyszer mindenkinek boldog új évet kívánni, és szívből kívánom, hogy az új évben (is) mindenki megtalálja az élet napos oldalát!















2 megjegyzés:

Detti írta...

Szuper képek! Nagyon jó lehetett. Irigykedek. :) Pedid imádom a telet, de most egy séta a tengerparton... *álmodozik*

Krinya írta...

Hát gyere ;))