Ünnepeink

Most így az ünnepek elteltével azt hiszem, stílszerű elmesélnem, hogyan is alakítottuk ki a mi kis családi szertartásainkat. Amikor két ember összeházasodik, mindketten más szokásokat hoznak magukkal, amit aztán kellő csapatmunkával közös ünneppé kell szervezni. Még a hasonló értékrenddel rendelkező pároknál is nehéz lehet néha az egyeztetés. Nem mindig zökkenőmentes az "én így szoktam, te úgy szoktad"-ból "mi így fogjuk csinálni"-t varázsolni. Főleg ott, ahol nagy a család nyomása, okozhat ez problémát. 

Nálunk ehhez még a kulturális különbségek is közrejátszottak. Szerencsémre a férjem családjában nem voltak mereven beidegződött rituálék, sőt, a családi kötelékek sem túlságosan erősek, így nem okozott problémát, hogy saját szokásokat alakítsunk ki. A nehézséget inkább a két ország szokásai közötti különbségek jelentették. Persze tisztában voltam vele az elejétől fogva, hogy mivel itt élünk, az itteni hagyományok lesznek a mérvadóak, nem állt szándékomban különcködni, de valahogy azért szerettem volna az otthonról hozott szokásokat is belecsempészni az ünnepeinkbe, amennyi belefért. Főleg a téli ünnepek okoztak egy kisebb galibát. Kezdődött mindjárt a Mikulással. Itt nem december 6-án jön, hanem 31-én, és nem is Mikulásnak, vagy Szent Miklósnak hívják, hanem Szent Vasilisnek (Agios Vasilis). Lényegében ugyanarról a pirosruhás, nagyszakállú apókáról van szó (az újkori változat szerint, amit gyanítok, hogy nyugatról "importáltak", mert az eredeti szentet papi ruhában ábrázolták - igaz, Miklós püspököt is...), aki ajándékot osztogat a gyerekeknek. A gondot tehát nem is az okozta, hogy ki hozza az ajándékot, hanem hogy mikor. Amíg kicsik voltak a gyerekek, szerencsések voltak; általában már december elején hazamentünk Magyarországra, így ott is meglátogatta őket a Télapó, szilveszterre meg már visszajöttünk, így az itteni ajándékosztás sem maradhatott el. Amióta viszont Stefanos iskolás, kénytelenek vagyunk az iskolai téli szünethez alkalmazkodni. Most duplán rosszul járnak: a Mikulásról is lemaradnak, de a Vasilisről is, mert szilveszterkor meg még Magyarországon vagyunk. Persze itt sem úgy megy azért, hogy karácsonyra és szilveszterre is külön ajándékot kapnak a gyerekek; általában családonként eltér, hogy a kettő közül melyik ünnepre ajándékozzák meg egymást a családtagok. Az évek során tehát mi közös megegyezéssel így alakítottuk ki az ünnepeinket: mindig azok a szokások a mérvadóak, ahol éppen tartózkodunk. Feleslegesen nem akarom megzavarni a gyerekeket sem, nem látom értelmét, hogy itt megtartsam a Mikulást például, amikor rajtunk kívül senki sem tartja. Ezzel úgy gondolom, csak a kívülállóság érzését erősíteném bennük, amit nem szeretnék. Persze mesélek nekik róla, hogy Magyarországon éppen akkor megy a Mikulás, és megvan a magyarázat is rá: ennyi idő kell, míg ideér szegény Télapó. Ez egyben megoldja  következő kérdést is, hogy egy éjszaka alatt hogyan tudja bejárni az egész Földet :-D  Nem tudja, kész! Az egyetlen dolog, amihez ragaszkodom, az a Szenteste, akárhol is vagyunk éppen.  Görögországban nem tulajdonítanak neki akkora jelentőséget, nem is igazán családi ünnep, inkább barátokkal mennek szórakozni az emberek ezen az estén. Számomra ez elképzelhetetlen! Nekem a Szenteste jelenti a karácsonyi ünnepek fénypontját; a gyertyagyújtást, a fenyőillatot, az ajándékozást, a karácsonyi énekeket és a családi vacsorát. Ellentétben a görög szokásokkal, nálunk az ajándékokat a Jézuska hozza ezen az estén, de ennyi már bőven belefér szerintem :))

Ami viszont jobban tetszik az itteni szokások közül, az a szilveszter éjszaka. Sokkal meghittebb, mint a "nyugati típusú" óévbúcsúztatás, inkább a mi Szentesténkhez hasonlítanám. Éjfélkor a család közösen vacsorázik, majd Vasilopitát vágnak, ami egy kalácshoz hasonló kerek cipóféleség. Annyi részre osztják, ahányan vannak a családban. A cipóban egy szerencseérme található; úgy tartják, hogy aki megtalálja, egész évben szerencsés lesz. Ezt a szokást a mi kis rituáléink közé is becsempésztem, mert tetszik, még akkor is, ha Magyarországon "bulizunk" éppen az óév utolsó perceiben.

A húsvéttal idén szerencsénk volt, egybeesett a katolikus ünneppel. De általában nem így van, van úgy, hogy hetekkel később tartják az orthodox húsvétot. Mivel itt vagyunk ilyenkor, sőt a gyerekek is orthodox vallásúak, ezért egyértelmű, hogy a görög húsvétot tartjuk. De azért egyszer majd szeretnék eljutni húsvétkor is Magyarországra. Nem lesz fennakadás, a gyerekek tudják, hogy ott máskor tartják általában, nem hiszem, hogy ellenükre lenne, ha kétszer húsvétolnának :-) De ez még a jövő zenéje, minden évben megfogadjuk, hogy majd jövőre elmegyünk, persze mindig közbejön valami. Talán majd ha végzek a főiskolával, és nem kell "menetrendszerűen" menni a vizsgaidőszak miatt...

Tehát a húsvéti ünnepkörben olyan egetverően nagy különbségeket nem tapasztaltam a két ország szokásai között. Egy-két gesztus az, ami más: a feltámadás után a családok összejönnek (éjfél után), és közösen költik el a nagyböjt utáni első húsos vacsorájukat. Másnap aztán folytatódik az eszem-iszom, mint ahogy arról már hírt adtam :))) Ahogy arról is, hogy hozzánk külön kijár a Húsvéti Nyuszi, ellentétben a görög gyerekekkel :-P Bármennyire is nekem kell alkalmazkodnom az itteni szokásokhoz, azért vannak olyan dolgok, amiket a gyerekkoromból hoztam magammal, és szeretném, ha az én gyerekeim is részesei lehetnének ezeknek az apró csodáknak :)) Férjem családjában nem volt szokás a nagy felhajtás az ünnepek körül, így könnyen partner lett a mi kis rituáléink kialakításában, sőt megkockáztatom, hogy még élvezi is :)) Hogy később a gyerekek melyik szokásokat fogják magukévá tenni, az a jövő zenéje. Mire felnőnek, tisztában lesznek mindkét ország hagyományaival, ehhez még hozzájönnek majd a családunkból vitt szokások, és persze kérdés, hogy hol fognak élni... Bízom benne, hogy bármerre is veti majd őket a sors, lesznek olyan gyerekkori emlékeik, amiket szívesen becsempésznek majd a saját kis családi rituáléik közé. És remélem, hogy ehhez kellő partnert találnak majd a leendő társuk személyében. Én nem szeretnék beleszólni majd a dolgaikba, hogy mit hogyan csináljanak, remélem, lesz kellő lelkierőm majd, hogy meg tudjam állni később is :-D