Ma volt egy kis kalandunk is. Pontosabban már tegnap este kezdődött. Fotini leesett az ágyról, és megütötte a kezét. Rettenetesen sírt, hozzá sem lehetett érni a karjához, annyira fájt neki. Nagyon megijedtünk, de mivel semmi jele nem látszott a törésnek, se kificamodásnak, úgy döntöttünk, inkább várunk reggelig, és nem visszük be az ügyeletre. A kórház ősrégi röntgengépével ugyanis nem vagyok kibékülve, feleslegesen nem akartam kitenni magunkat a túlzott sugárzásnak, inkább vártunk ma reggelig, hogy a modernebb gépekkel felszerelt magánrendelőbe vigyem. Ahhoz azonban először el kellett rohannunk a gyerekorvoshoz, hogy felírja a kért vizsgálatot. Enélkül is elég sűrűre sikerült a mai program, de természetesen a gyerek egészsége az első. Egész éjjel alig aludtunk, ahányszor mozdult egyet a kicsi, mindig felsírt a fájdalomtól. A délelőtti iskolai előadást is bágyadtan ülte végig, hozzá sem lehetett érni. Miért is ne, apánk is szolgálatban volt ma, így egyedül kellett bebumszliznom a városba a három gyerekkel. Parkolóhely csak fél várossal arrébb, aztán gyerekkel az ölben irány a gyerekorvos. Mindez úgy, hogy a kisasszonyt szinte mozdítani sem lehetett, úgy szenvedett. Aztán alighogy beléptünk a váróba, mintha csak kicserélték volna. Felélénkült, vidáman integetett a kisbabáknak, és kipróbálta az összes játékot. Az eddig élettelenül lógatott kezével... Nem akartam hinni a szememnek. Aztán sorra kerültünk, és aggódva közöltem a doktornővel, hogy gyorsan írjon nekünk beutalót röntgenre, hogy még időben odaérjünk. Csak lassan a testtel - mondta a doktornő, és meg akarta vizsgálni Fotini kezét. Na most jön az ordítás - gondoltam, de semmi. A doktornő végigtapogatta az egész kis karját, ujjait, mozgatta, csavargatta, és a kisasszony meg sem nyikkant. Tátott szájjal figyeltem. - Fotini, nem fáj? - Nem... - De gyere, mutasd meg a doktornéninek, hol fáj! - Nem fáj sehol.... Az eszem megáll!!! Nem tudom mire vélni a dolgot! Ahhoz, hogy megjátszotta volna az egészet, még Angelina Jolie-tól is nagy színészi teljesítmény lett volna... Napközben még oké, de még éjszaka is? Nem lehet... De akkor mitől jött rendbe ilyen hirtelen? Az orvosi rendelő puszta látványa is elég volt számára, hogy meggyógyuljon? :-D Örök rejtély marad!
De a lényeg, hogy minden rendben!
2 megjegyzés:
A kisebbik lányom hónapokig hasfájással szédített. Vittem mindenhova, mindenféle vizsgálatra.Ultrahang,lisztérzékenység, tejcukor érzékenység, és már nem emlékszem... hónapokig tartott. És persze sok pénz volt, és sok sok idő.
Semmit nem találtak, de minden nap ahogy a napközis néni megérkezett az osztályba, azonnal jött a telefon, hogy az Eszti hányt, sír a fájdalomtól. Gyanús volt a dolog, de végig csináltunk mindent. Nyár lett, és úgy döntöttem, hogy másik suliba viszem. Onnantól nem volt hasfájás, és valamikor olyan 14-15 éves kora körül elmesélte, hogy utálta a napközis nénit, mert kiabált, és nem szerette Őt.
Nem tudom milyen következtetést lehet levonni, mert baj az volt, csak nem éppen az ami látszott :)))
Azért akkor mégsem színészkedett annyira, mert idegi alapon ment, vagyis a napközis néni jelenlététől okozott stressztől fájt a hasa :((
Megjegyzés küldése