Stefanost majdnem egy évig szoptattam. Folytathattuk volna még sokkal tovább is, de sajnos nem mindig sikerült az ösztöneimre hallgatnom, és hagytam magam a környezetem által befolyásolni. Már maga a tény, hogy szoptattam - és főleg ennyi ideig -, is nagy szó volt Görögországban, görög viszonylatban. Akkoriban pedig még nem volt internetem, hogy kitekintést nyerhessek, mi folyik a nagyvilágban ezzel a témával kapcsolatban. Mint ahogy az előző bejegyzésemből már kiderült, Görögországban nem, nagyon nem "divat" a szoptatás. Felmerül persze a kérdés, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Miért nem szoptatnak a nők? Valóban ilyen könnyen rá lehet fogni a felvilágosítás hiányára? Meg különben is, az orvosok is ennyire tudatlanok lennének, vagy egyszerűen csak nem érdekli őket, esetleg ami még rosszabb, ebből a kérdésből is üzletet csináltak? Mert nagyon gyanítom, hogy minden egyes felírt bébitápszer után jutalékot kaphatnak... Hova tart ez a világ???? Bár én már ilyen megközelítést is hallottam a szoptatás kontra tápszer témában, hogy a tápszer azért jobb a babának, mert szigorúan ellenőrzött körülmények között, a legtisztább alapanyagokból készül, míg az anya a mai világban már azt sem tudja, mi kerül a tányérjára, a génmanipulált élelmiszerek, vegyszerek, stb. korában, ami ugye bekerül az anyatejbe is. Ergo a tápszer tisztább, mint az anyatej... Esküszöm, ettől a teóriától egyenként kezdtem el kitépni a hajszálaimat, még ekkora blődséget!!!!
Másrészről viszont nem lehetséges, hogy éppen azért nem erőltetik meg az orvosok magukat, hogy kellőképpen felvilágosítsák a kismamákat a szoptatásról, mert az esetek többségében nincs is rá érdeklődés? Egy időben - az elkeserítő helyzetet látva - nagyon be voltam indulva, hogy szoptatási tanácsadónak képezzem magam. Ha a hivatalos útját nem is jártam be a dolognak, de addig is közvetlen környezetemben megkíséreltem a térítő munkát. Frissen szült ismerőseimnek, barátnőimnek előszeretettel segítettem, ha kérték, megpróbáltam őket jótanácsokkal ellátni a szoptatással kapcsolatban. Nem mondom, hogy nagy sikerélményeket könyvelhetek el magamnak :-(( Az árral szemben evezni, a bevett szokásokkal szembeszállni nagyon nehéz. Hiába jöttem én 3 gyermek sikeres szoptatása utáni tapasztalatokkal, ha máshonnan, több helyről is éppen az enyémekkel szöges ellentétben álló "bölcsességeket" osztogattak az amúgy is összezavarodott anyukának. A vége szinte minden esetben az lett, hogy "sikerült" elapasztani a tejüket, aztán utólag persze mondhatták, hogy hát mégiscsak nekem volt igazam. Késő bánat. Szóval egy idő után eljutottam odáig, hogy már nem is érdekel. El tudom képzelni, hogy az orvosok még inkább így érezhetnek, főleg jó pár év praxissal a hátuk mögött. Bár nekik akkor sem megbocsátható, hiszen erre esküdtek fel, nem? Az pedig főleg megengedhetetlen számomra, hogy még azoknak az édesanyáknak sem segítenek megfelelően, akikben tényleg megvan minden jó szándék a szoptatásra.
Visszatérve tehát az én esetemre, Stefanosszal még elég nehezen tudtam eldönteni, mikor mit teszek helyesen .Kezdve mindjárt a szoptatások gyakoriságával és hosszúságával. Szinte kivétel nélkül mindenki a háromórás időközönkénti szoptatással gyötört, ami nálunk ugye soha nem volt. Utólag belegondolva, nyár is volt, kánikula; álljon nekem elő az az ember, aki kibírja, hogy szigorúan előírva csak három óránként ihat folyadékot, és annak is minden cseppjéért keményen meg kell dolgoznia! Teázás? Na hát ebben is eltérnek a vélemények, mondjuk azt, hogy végülis sok dilemmázás után én a kizárólagos anyatejes táplálás mellett tettem le a voksot, ami feltételezi, hogy az anyatejben minden megvan, amire a babának szüksége van, így a megfelelő folyadékmennyiségre is. Hogy így borul a háromórás program? Most őszintén, ez kinek fáj rajtam kívül? Az én bajom, ha a gyerek egész nap a mellemen lóg; ha engem ez nem zavar, mást miért is? Persze most már könnyen játszom a magabiztost, akkoriban azért igencsak elbizonytalanodtam. De azért igyekeztem a megérzéseimre hallgatni. Tudtam, hogy mindkettőnket az nyugtat meg, ha megkapja a kicsi azt, amire vágyik, csak mellette meg mégis lelkiismeret-furdalásom volt, hogy lehet, hogy valamit rosszul csinálok? Pontosabban igen, a környezetem szerint nagyon is rosszul csinálom, de hát ez van, nem lehet mit tenni. Észre sem vettük, mikor jött el a hozzátáplálás ideje, és már el is felejtettük a szoptatás körüli hercehurcát. Onnantól meg jött a méricskélés, hogy a "nagykönyv" szerint mennyit kellene fogyasztania a kicsinek egy étkezésre. Rémálom volt!!!!
Nem is értem, miért gondolják sokan, hogy mihelyt a baba elkezd szilárd ételt enni, onnantól abba kell hagyni a szoptatást. Miért is? Tehéntejet még akkor sem kaphat, legalább egy éves korig (de inkább másfél), akkor meg megint csak tápszerezni kell. Akkor mi ebben a logika? Ha egyszer az ember már eljutott odáig, hogy a hozzátáplálás megkezdése előtt kizárólag szoptatott, onnantól már sokkal könnyebb dolga van. Mégis, a fiam 6 hónapos kora után egyre gyakoribb téma lett az ismerősi körben, hogy meddig akarom még szoptatni a kicsit. Ismét jöttek a rémhírek, meg az ijesztgetés, hogy minél tovább szopizik egy gyerek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy később nem fogja elfogadni a cumisüveget, és az életben nem fogja meginni a tejet. Amit ugye nem akarhatok, mert tej nélkül még soha nem nőtt fel senki.... Jééééézusom!!!! Persze azért első gyereknél még mindenen sokkal jobban görcsöl az ember; most már könnyen röhögök ezeken a feltevéseken, de hazudnék, ha azt állítanám, hogy akkoriban nem okoztak fejfájást. 9 hónapos lehetett Stefanos, amikor először megfogalmazódott bennem, hogy talán ideje abbahagyni. Persze szívem mélyén nem akartam igazán, de azért sikerült a bogarat a fülembe ültetni, ezért tettem pár határozatlan kísérletet a cumisüveg bevezetésére. Mondanom se kell, teljes csőd, ami lelkem mélyén nem viselt meg túlzottan. A picurkám valószínűleg megérezte, hogy nem gondolom én olyan komolyan a dolgot, na és persze nagyon jól érezte ő magát ott, ahol volt: a cicin. Elmúlt egy hónap, aztán még egy. Lassan kezdtem aggódni. Amikor a gyerekorvosunktól kértem tanácsot, először el is kerekedett a szeme rendesen, hogy még mindig szoptatok. Aztán jött az "okos" tanács: drasztikusan! Cici végleg megvonva, aztán próbálkozni kell az üveggel, majdcsak elfogadja. Azért ennyire egyszerűen mégsem ment. Igaz, hogy már amúgy is csak reggel és este szopizott, de először csak az esti maradt el, mert akkor már elég fáradt volt, hogy nem volt ereje tiltakozni a cumisüveg ellen. Aztán pár hét múlva a reggeli szopi is elmaradt. Szenvedtem lelkileg, de el kellett határoznom magam végleg. 2-3 napig volt csak nehéz, aztán a kisfiam el is felejtette, hogy valaha cicizett. Sokkal könnyebben ment, mint vártam. 3 nap múlva már egy egész üveg babatejet betermelt! Egy kicsit rászedettnek éreztem magam: ezért izgultam én ennyire? Hiszen ha ez ilyen egyszerűen ment, talán kár is volt ennyire sietni az elválasztással. De hát végülis egy szavam sem lehetett: még így is szépen teljesítettünk a majdnem egy évünkkel. Akkoriban az egy éven túli szoptatás valahogy még olyan távol is állt tőlem, csak valahol a lelkem legmélyén éreztem úgy, hogy lezárult egy fejezet az életünkben, és űrt hagyott maga után.
Folyt. köv....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése