"A kutya is jóvilágában veszik meg" - tartja a mondás. Milyen igaz! Vagy hogy még egy közhellyel éljek: a jóból is megárt a sok. Még a nyári szünetből is... Ki gondolta volna! Be kell hogy lássam, a három hónapos vakáció tényleg kezd már hosszúnak tűnni, mindenki számára. Az én drága gyermekeim unatkoznak!!! Mit mondjak... Néha már nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek. Tényleg nem értem ezeket a mai gyerekeket (pfff, ettől a kifejezéstől a hideg is kiráz, olyan öregesen hangzik, nem? Valaha röhögtünk rajta, amikor az idősebbek csak fejcsóválva nyugtázták a csintalanságainkat, hogy "ezek a mai fiatalok". Most meg én is?????). Két évvel ezelőtt azért költöztünk ki ide a kertes házba, mert a harmadik emeleti lakásban már nem lehetett bírni velük, a négy fal közé bezárva. Akkor a fél karjukat odaadták volna csak egy zsebkendőnyi kis udvarért is, ahol szabadon levegőzhetnek, na és persze odáig voltak, meg vissza, hogy nekik kutya kell. Aminek persze az volt az előfeltétele, hogy "majd ha családi házba költözünk"... Csak egy kicsivel több, mint 2 évvel ezelőtt ez még szinte elérhetetlen álomnak tűnt. Aztán egyik napról a másikra meghoztuk a döntést, hogy lépünk. Most itt a nagy kert, és minden reggel úgy kell kirugdalni őket. Legszívesebben bent játszanának egész nap, a tévéről meg nem is beszélve. Persze lehet, hogy pont azért, mert tiltott gyümölcs, nem győzöm őket elirányítani a tévékészülék elől. Egyszer talán hagynom kellene, hogy egész nap hadd lessék csak, és kiváncsi lennék, mikor unnák meg. Persze az is lehet, hogy soha :-(( Ha legalább valami értelmes műsor menne!!! Amíg fogtuk a műholdas csatornákat, még csak-csak beleegyeztem, hogy egy-két mesét megnézzenek, amelyek egészen elfogadhatóak volt. Most pár hónapja kénytelenek vagyunk megelégedni a görög csatornákkal. Nos, az itteni felhozatal, ami a gyerekműsorokat (is) illeti, kritikán aluli. Egy időben sokat dilemmáztam rajta, vajon mivel teszek nagyobb kárt a lelkivilágukban, ha hagyom, hogy ezeket az olcsó szemeteket nézzék, amivel gyerekprogram címszó alatt az agyukat mossák, vagy ha nem engedem, és emiatt kimaradnak a többi gyerek által játszott háborúsdiból. Egyszer ugyanis Stefanos sírva jött haza, hogy nem akart a többiekkel együtt valamelyik japán animációs agyrém mintájára öldöklősdit, meg szörnyetegeset játszani, erre kizárták a "csapatból"... Akkor azért eljátszottam a gondolattal, hogy talán mégiscsak meg kellene engedni neki, már csak a szocializálódása érdekében is. De szerencsére a gyerek jó ízléssel jött a világra, vagy csak kicsi kora óta sikerült a - szerintünk - helyes irányba terelgetnünk, mert ő maga is belátta, hogy ezek a "mesék" nem tetszenek neki, és akkor inkább nem játszik, de ezt köszöni szépen, nem kéri. Azért sokszor elgondolkodom, hogy mivé lesz ez a nemzedék, akiknek az egymás gyilkolászása, a cselszövés és a gonoszság már kisgyermekkorban ennyire beleivódik a mindennapjaikba az állítólag nekik szóló műsorok által? De aztán magunkra tekintek, és elbizonytalanodom. Mi a Futrinka utcán, Mazsolán, Tom és Jerry-n, Looney Tunes-on és még sorolhatnám reggelig, mi más, ártatlan kis gyerekprogramokon nőttünk fel, aztán mégis, mi lett belőlünk? Mivé lett a mi nemzedékünk, az "ártatlanság korában" felnőtt fiatalság, akiknek még azt tanították, hogy a világ szép, és mindenki boldogan él, amíg meg nem hal? A mai világot, amit létrehoztunk magunknak, a legfinomabban szólva sem lehet szépnek és ártatlannak nevezni, az ármánykodás, a gonoszság, az egymás kijátszása pedig már szinte erénynek számít. Nem ezt tanultuk, mégis ez lett belőlünk. Aki pedig nem tart lépést, nem próbál a másikon átgázolva utat törni magának, azt kíméletlenül eltiporják. Ez az élet rendje; van, aki leragadt a Magyar népmeséknél, és még mindig elhiszi, hogy a jó végül elnyeri jutalmát, mások viszont átnyergeltek a modern mesék hangulatába, és jövőbeli szuperhősnek képzelve magukat, gondolkodás nélkül leigáznak mindenkit, aki ellenszegül. Biztos csak én nem értem ezeknek a mai filmeknek a filozófiáját: egészen biztosan előre meg van ez tervezve, hiszen a gyerekeket az életre, a túlélésre kell nevelni, nem igaz? Akinek meg nem tetszik, az csak üljön a babérjain, aztán unatkozzon csak magának...
Lehet, hogy önző vagyok, de nem bánom, hogy a gyerek nem kér ezekből. Különben is, mehet akármi is a tévében, nem szeretném, ha az a "doboz" lenne a legjobb szórakozásuk. Kicsi koruk óta mindig igyekeztem őket legkötni valami mással, de ez egyre nehezebb. Na jó, azért nem fogom őket körbesajnálni a sanyarú sorsuk miatt!!! Amikor itt van két szoba, telis-de-tele játékokkal, amiket mindig igyekeztem úgy megválasztani, hogy a koruknak és az érdeklődésüknek megfelelő legyen, ezen kívül fejlessze a kreativitásukat, tanítson, tartalmasan kösse le őket, blablabla.... Két dologra jöttem rá: 1) még nem találtak fel olyan játékot, amely 10 percnél tovább folyamatosan lekötné a gyerekeim figyelmét; 2) a másiké mindig sokkal érdekesebb! Aztán lehet jókat veszekedni, hisztizni, örök haragot fogadni, saját szobából kitiltani a másikat :-D Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy 3 gyerek pedig képtelen együtt játszani, valakit mindig ki kell rekeszteni. Fotini növekedése pedig egyre több konfliktushelyzetet szül: Malvina már egy ideje szívesen játszik vele, hiszen vele mégiscsak lehet "csajos" játékokat is játszani, amiket Stefanos utál. Ilyenkor persze a nagyfiú dúl-fúl, nem találja a helyét, beléjük köt, csúfolódik, aminek garantáltan veszekedés és össznépi sírás lesz a vége!!! Aztán újabban már cselhez folyamodott: gyakran próbál ő szövetséget kötni a kicsivel a középső ellen, ha már máshogy nem megy... Ez pedig Malvinát teljesen padlóra teszi, mert eddig megszokta, hogy ő volt a köztes láncszem, ő mindkettőhöz közel van korban, így hol egyikkel, hol a másikkal játszott. De hogy ő maradjon ki??? Ez valami új... és nagyon nem jó... hmmmm...
Nehéz az élet. Fárasztó mindenkinek a nagy meleg, amikor sehova sem lehet menni, csak maximum a tengerhez, mert az az egyetlen hely, amely elviselhető a hőségben. De már azt is unják... Hiába a nagy zsák homokozószer, amit nap, mint nap cipelünk; a felfújható játékok tömkelege; a gumicsónak, előbb-utóbb minden unalmassá válik. A gyerektársaság sem mindig megoldás már, vagy az egyiknek, vagy a másiknak nincs játszótársa, ami újabb konfliktusokat és veszekedéseket szül: mindennaposak lettek a hisztik. A múltkor Stefanos egyik kis barátjával és családjával voltunk fürdeni, és alig fél óra múlva már mindenáron haza akartak jönni - hozzánk. Csodálkoztunk is, hogy miért, de aztán addig ment a nyavalygás, hogy a végén beadtuk a derekunkat. Mint a mérgezett egerek, rohantak a házba, BE(!!!) Stefanos szobájába, hogy ott játszhassanak. Nem hiszem el!!! Mellesleg az a kisfiú is panelben lakik, és ahelyett, hogy értékelte volna, hogy a szabadban lehet, alig várta, hogy bezárkózhasson újra.... Nem értem!!! Engem még felnőtt fejjel is az őrületbe kerget, ha egész nap bent kell lennem a házban! Mi lesz velünk télen, ha napokig zuhog az eső??? Akkor meg majd nem lehet velük bírni. Ezért aztán érdemes volt ez az egész felhajtás, költözködés, kertes ház, az udvaron is a csomó játék... Szegény apjuk éjt nappallá téve barkácsolt, amikor ideköltöztünk, hogy hintát, homokozót, faházikót varázsoljon a csemetéinek, de persze már azok is rég lejárt lemez... Na meg mondanom se kell, a kutyákkal is csak mi, a szülők játszunk, ha netán nem lett volna elég a három gyerek.... :-D
De nem baj, ennek ellenére nem bántam meg, hogy ideköltöztünk. Amióta a természethez, a természetes életmódhoz közelebb kerültem, sokkal jobban érzem magam a bőrömben. Azt hiszem, ezért van ennyi lelkibeteg, levert, depressziós ember a világon, mert teljesen eltávolodtunk már a természetes életkörülményektől. De persze sokakat meg nem is zavar, hiszen ebbe születtünk már bele, ez számít megszokottnak, mégis, legbelül szerintem mindenki érzi, hogy valami mintha hiányozna. Van, aki utazásokkal, kirándulásokkal igyekszik kitölteni ezt az űrt, van, aki mással. Én, amióta a kis kertemmel bíbelődhetek, úgy érzem, nincs is szükségem semmi másra, ha egész nap csak kinn ücsöröghetnék az udvaron, már azzal boldog lennék. Sajnos nem mindenki gondolja így a családban. Amikor az egész napos hisztitől zajos a ház, olyankor bizony megfordul a fejemben, hogy talán mégiscsak jó lenne egy kicsit melegebb éghajlatra menekülni - nem mintha kellene még a mostaninál is nagyobb meleg, isten őrizz! -, mondjuk egy lakatlan szigetre!!! Csak pár napra, vagy talán néhány óra is elég lenne, de jó lenne egy kis nyugalom is néha. Fárasztó dolog egész nap a különböző igényeket kielégíteni: a nagyfiú kalandot szeretne; az álmodozó leányzó hercegnős dolgokat; egy örökmozgó, hisztirohamokkal tarkított dackorszakja tetőfokára hágó (vagy csak remélem, hogy ennél rosszabb már nem lesz....) rosszcsont törpe pedig már önmagában is kemény falat... Én mindenesetre nem unatkozom... de ők igen... majd ha ráérek, megsajnálom őket. Addig pedig igyekszem továbbra is egész nap szórakoztatni őket: kirándulunk, mesélünk, énekelünk, fürdeni járunk, kreatívkodunk, beszélgetünk, veszekszünk, könnyeket törlünk és feleslegesen tépjük a szánkat. Mert ugye túl jó dolguk van. Ha nem foglalkozol velük, az a baj, de ha egész nap velük foglalkozol, az sem jó, mert azzal lesznek igazán elkapatva. Na most legyen okos az ember.
Hosszú volt a nyár. Na nem maga a nyár, mint évszak, az felőlem tarthatna akár egész évben is! Milyen jó is lenne, akkor nem kellene "kihasználnunk" ezt a három hónapot, és mindennap tengerhez rohanni, amíg lehet! Hanem mehetnénk, amikor kedvünk tartja, mondjuk hetente kétszer, a többi napokon meg lehetne pihenni, dolgunkat végezni (nem is mondom, mennyire el vagyok már havazva a házimunkával, de sebaj, nem szalad el, megvár - sajnos...), normális napirendet felállítani. Tulajdonképpen ez is az egyik gond már, hogy elfáradtunk. Bár be nem vallanák. Amikor pedig néha egy-egy pihenőnapot tartunk, még jobban unatkoznak kipihenten. Semmi sem jó már. El sem hiszem, de eljutottam arra a pontra, hogy várom, kezdődjön már el az iskola, hogy végre a régi kerékvágásba kerüljünk! Akkor majd nem lesz idejük unatkozni, az tuti!!! (ide most egy olyan ördögi kacaj illene, mint amilyeneket a "kedvenc" rémséges animációkban lehet hallani, hahaha!)
9 megjegyzés:
Igen-igen. A helyzet szinte azonos nálunk a keresztgyerekeknél. Óriási kert, 2 kutya, minden luxussal felszerelt óriási ház a csocsótól a léghokiasztalig, de ők inkább bent. Az egy hetes Horvátországot várták, most, hogy hazajöttek meg még megy 2 hét semmittevés. Anyjuk is már a sulit várja. :D
Én is gondolkoztam ezen, mert akár tetszik, akár nem, be kell vallani, hogy velem is hasonló volt a helyzet. Mármint én unatkozni nem unatkoztam, mert nagyon jól elvoltam a gép előtt a szobámban (mondjuk én akkor 16 voltam), de ott volt a nagy kert, minden, amit csak kívánhattam, de én inkább bent voltam. Mai fejjel nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de engem se lehetett kirobbantani a szobámból, max. grillezéssel esténként, így szinte minden nap sütögettünk este. Most meg 26 éves fejjel egész nap elüldögélnék a teraszon. Túrnám a veteményest és csak este mennék be a házba. Öregszek.... :D
Olyan hosszu egy-egy bejegyzesed, hogy neha nem tudom mire is reagaljak. ;-) Igy csak anblokk mondom el, hogy pont ezert tetszik nekem a nemet rendszer. 6 het nyari szünet van csak, cserebe van öszi szünet, si szünet, tavaszi szünet satöbbi. Szoval az ev folyaman több rövidebb szünet van, igy kevesebb esellyel kergülnek meg a gyerekek. Ez persze mas eghajlat, itt meg lehet tenni.
Amugy gyerekkent en is nagyon vartam mindig a sulikezdest. (Bar en többek szerint streber voltam.)
Akkor azért megnyugodhatok, hogy mégsem annyira gázosak a gyerekeim? :-D Mondjuk én sem voltam egy világcsavargó utcagyerek, de azért a nyáron, amiket a nagyszüleimnél töltöttem, hét lóval sem lehetett volna benn tartani, igaz, nagyon jó kis társaság verődött ott össze nyaranta, talán ezért. Viszont éppen erre tippeltem, hogy a gyerektársaság ösztönzőleg hat a kintlétre, de nem... Főleg, ha a többi is bent akar lenni...
És borzasztóan utáltam a sulikezdést, még most is szinte letargiába esek tőle, pedig most nem nekem kell tanulnom (vagyis dehogynem, nekem is, csak az máááás)
Nora teljesen egyetértek a német rendszeres írásoddal. A gimis legjobb barátnőm 14 évet élt Münchenben és le volt döbbenve az itthoni rendszeren.Sokáig is tartott, amíg megszokta. Szerintem is sokkal jobb a több apró szünet, mint a nyári giga szünet. Főleg most, hogy a nyugdíj korhatárt az egekbe emelik. A szüleim még legalább 10 évig dolgoznak. Sejtelmem sincs, mi lesz nyáron majd a gyerekekkel...
Anyukám se mondhatja, hogy akkor most kivennék 2-3 hét szabit a unokáknak. Nincs egy főnök se, aki ennyit adna. Na mindegy... bocsi, hogy itt mérgelődök. Valahogy mindig van/lesz. :)
Szia Kriszta,
kuldtem egy emailt de lehet nem jo helyre. Mi szerdan megyunk el Samothrakirol es valahol aludnunk kell, mert csak delben van itt hajo es nem kapjuk el a mi kompunkat. Most mar ugy nez ki valszeg Alexandrupolisban fogunk aludnin es masnap egyben levezetni a nagy tavot, igy nem fogunk tudni talalkozni. Majd talan egyszer sikerul... most minden a nagy gyerekekkel van osszekotve, minel tobbet legyunk veluk, foleg a naggyal, mert ha elmegy karpathosra aztan megint sokaig nem fogunk tudni talalkozni. Ha valami valtozik akkor esetleg felhivlak, kuldd el a mobilszamod nekem ide travelhellasz@yahoo.com
puszi, Agi
Detti, amiért én nem értenék egyet a több kicsi szünettel, az az, hogy ahányszor megszakítják a tanévet, annyiszor kizökkennek a megszokott ritmusból, elfelejtenek mindent, aztán meg lehet újrarázódni. Ez saját tapasztalat, szóval az őszi szünet már nem hiányozna a repertoárba... Gyerekként én is imádtam a hosszú nyarat, sosem volt elég :DD (kinek az?). A másik pedig, hogy itt ugye még sokszor októberben is szinte nyári idő van, kész kínszenvedés a gyerekeknek a napsütésben benn kuksolni a szobában (már amelyiknek, az enyémeknek is csak most nem az, mert nem muszáj) tanulás címszó alatt... Persze nem lehet mindent a melegre fogni, valamikor muszáj tanulni is.
Azzal viszont 100%-osan egyetértek, amit írsz, hogy manapság az ember már a nagyszülők segítségére sem számíthat, amikor így megemelték a nyugdíjkorhatárt, így problémás dolog lett nagyon a gyerekek nyári elhelyezése. JElen pillanatban én sem tudom elképzelni, mit kezdenék a gyerekekkel, ha visszamennék dolgozni, ezért egyelőre csak utópiának tűnik, hogy újra dolgozó nő legyek :-((
Ági, írtam e-mailt, csak most néztem meg, amit írtál, hétvégén nem voltam nagyon gépközelben.
Ha gondoljátok, nálunk is megszállhatnátok :-)) Elküldtem a telefonszámomat mailben.
Itt vagyok, itt vagyok, csak a dobozolás.... :)
Van abban valami, amit mondasz a megszakításokról. Nehéz utána visszazökkeni.
Tényleg, nálatok mikor kezdődik a suli? Nálunk tegnap és örömmel jelentem, hogy a hétfőn még az utcán lődörgő és unatkozó gyerekek most pont a kert végében álló buszmegállóban várják a buszt. :)
Keresztgyerekek is voltak tegnap. Este annyit meséltek, hogy még a hallgatásba is belefáradtunk. Hihetetlen mennyi élmény érte őket egy nap. :)
Igen, igen, olvastam a költözésről, nem irigyellek, mi is átéltük ezt már jópárszor. Pont gondoltam is rá, hogy én is elmondhatom ezt magamról, hogy annyit költöztem már az elmúlt 15 évben, hogy... na mindegy.
Itt még a jövő hét is szünet, aztán utána, 13-én kezdődik a suli. Most már tényleg csak szenvednek, látszik, hogy jót fog nekik tenni a sulikezdés. Malvina kimondottan várja, hiszen még nem tudja, mi vár rá :D De Stefanosnak is hiányoznak már a kihívások :))
Megjegyzés küldése