Életjel

Nos szóval szerencsésen megérkeztünk. Egy kicsit eltűntem, mert kedden vizsgáztam is, így még az utolsó perceket ki akartam használni a tanulásra, de most már (remélem) túl vagyok mindenen. Azért egy kis szorítás még rámfér, mert elég kétesélyes a dolog... Vagyis nem lett olyan rossz, de sok embert megbuktattak az előző vizsgán, holott "valamit" azért tudtak, szóval elbizonytalanodtam, hogy lehet, hogy mégis szigorúan osztályoznak... Na mindegy, majd meglátjuk. 

Az utunkra visszatérve, ugye mondtam, hogy becsomagolom a jó időt? :-D És még csak nem is foglalt sok helyet. Ilyen ügyes se voltam még soha, négyünknek 2 húszkilós bőröndbe sikerült besűríteni egyhavi muníciót :-)) Na jó, nemcsak napsütésből, ruhákat is hoztam :-D Úgy döntöttem, nem lesz  rossz idő, és kész!! Ha meg mégis, akkor úgyse megyünk sehova, itt bent a házban meg megintcsak nem kell a téli ruha. Aztán jöttünk, láttunk, leizzadtunk :-)) Vicces volt, szombat reggel még napoztunk otthon a kertünkben, aztán Thessalonikiben már zuhogott az eső, Budapestre leszállva viszont kellemes napsütés fogadott. A jóidő-transzfer sikeres volt! Akik innen Magyarországon olvasnak minket, most biztos örülnek nekünk, aki meg görögben maradt, attól bocsánatot kérek, hogy elvittem onnan az összes napsütést... Majd visszahozom, ígérem, de azért remélem, itt is tudok hagyni belőle!

A repülőút egyébként maradandó élmény volt ismét. Angol nyugdíjasklubbal utaztunk együtt, a repülő egy apróbb kis légörvénybe kerülését velőtrázó sikoltozással nyugtázták. Persze lehet, hogy csak a "Rémálom" következő része forgatásának castingjára gyakoroltak... Azért elgondolkoztatott közben, hogy igazából a nyugdíjasokon látszik, mekkora áthidalhatatlan különbség van kelet és nyugat között... A magyar vagy akár görög időskorúak, mire elérik a nyugdíjas kort, örülnek, ha még élnek, ha pedig egészségileg még jól vannak, akkor majd éhenhalnak a nyugdíjukból... A nyugatiak meg lehet, hogy már meg sem állnak a lábukon, de még körbeutazzák fél Európát. Nem irigylem tőlük, én szerintem ennyi idősen már örülnék, ha ki sem kellene mozdulnom otthonról. Igaz, én már most is annyit utaztam (sajnos nem körbe a világban, csak oda vissza Görögország és Magyarország között, de ahány kilométert már megtettem így, akár többször körbeutazhattam volna a Földet), hogy egy életre elég.

Nos, lényeg a lényeg, itt vagyunk, jól vagyunk, és mostantól élvezzük az életet (remélem).