Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2010. június 19., szombat

Kettő között a harmadiknak...

nincs helye. Ez az élet majdnem minden szituációjában igaz, legyen az párkapcsolat, barátság vagy testvérek közötti viszony. Legalábbis ez az én tapasztalatom. Már gyerekkorom óta megfigyeltem, hogy ha két barátnő kapcsolatába bekerült egy harmadik, abból előbb-utóbb széthúzás lett. Mindig is utáltam ezt a jelenséget. Az egymás kibeszélése, a másik háta mögötti "összeesküvések" sohasem volt a stílusom, inkább szerettem kimaradni ezekből a dolgokból. Ezért, amikor éreztem, hogy egy-egy barátnői "háromszög" kezd számomra kellemetlenné válni, inkább a távolmaradást választottam (nem is annyira mellesleg megjegyezném, hogy a középiskolában viszont heten voltunk "legjobb barátnők", de soha meg sem fordult a fejünkben, hogy kitárgyaljuk valamelyikünket, vagy széthúzzunk - igaz, mást sem engedtünk magunk közé :-)) Azóta is tart ez a barátság, és felnőtt fejjel is ugyanolyan jó a kapcsolatunk, mint annak idején. Sajnos azt hiszem, ez a fajta barátság nagy ritkaságszámba megy manapság). 
A párkapcsolati "háromszögeket" ugye nem is kell említenem, sohasem tűrtem volna el (persze az más téma, ha nem tudtam róla, de ugye, mint tudjuk, amiről nem tudunk, az nem fáj :-D). Igaz, egyszer akaratomon és tudtomon kívül én is voltam harmadik, de mihelyt tudomást szereztem róla, mi az ábra, megszakítottam mindennemű kapcsolatot - de ez egy hosszú történet, majd egyszer...
Most a gyerekeimen keresztül újból átélem ezt a jelenséget, hogy a három közül az egyik mindig kimarad. Már Stefanos kiskorában is feltűnt, hogy - szinte születésétől fogva - legjobb barátjával, Dimitrivel nem engednek maguk közé senkit, de ha valaki mégis a társaságukba férkőzött, akkor ott előbb-utóbb valaki sírt a kirekesztettség miatt. Malvinával ez a jelenség még inkább érzékelhető. Az iskolaelőkészítőben (és értelemszerűen az iskolában is folytatódik majd) sajnos csak hárman voltak lányok, így állandó hatalmi harc folyt közöttük, hogy ki lesz az a gyenge láncszem, akit ki kell zárni. Eleinte gyakran jött haza elkeseredve az én jámbor kislányom, hogy már megint nem játszottak vele; de aztán egyre inkább a sarkára állt, átvette a vezetést. Büszke is voltam rá, hogy ilyen ügyes és nem hagyja magát. Mostanában viszont, amióta itthon vagyunk Magyarországon, közelebbről is van alkalmam figyelni a "szocializálódását", amikor barátnőim gyerekeivel összeeresztjük őket. Tényleg ennyire nem tud három gyerek együtt játszani, vagy csak az én leányzómnak vált bevett szokásává, hogy valakit ki kell közösíteni, méghozzá gyorsan, hogy nehogy ő legyen az, aki kimarad? Nem tudom, mindenesetre nem győzöm neki magyarázni, hogy nem helyes, amit csinál: falra hányt borsó minden szavam... Pedig azt hiszem, itthon, a családi körben egy szava sem lehet. Talán ő az egyetlen, aki sosem marad ki, ha a tesók együtt játszanak, hiszen a bátyjával a kis korkülönbségnek köszönhetően - általában - jól megértik egymást, és mostanában már Fotinivel is egyre jobban elvannak. Persze hogy a három együtt játsszon, arról szó sem lehet. Mihelyt megjelenik a harmadik a kettő társaságában, valakinek mennie kell. És az általában - egyelőre még - a kicsi... :-(( De már nem sokáig, mert ő is kezdi kiharcolni a jogait, na és persze már egyre inkább partner a csajos játékokban. Amikben Stefanos meg nem nagyon... Régebben ezért is sokat gondolkoztam azon, hogy kell még egy tesó. Aztán mostanában rájöttem, hogy az sem lenne jobb. Barátnőm két kislánya közül az egyik éppen Malvina és Stefanos között van korban, a másik egy kicsivel kisebb Malvinánál. Amíg a két "nagy" játszik együtt, addig a kicsik is jól elvannak (ti. Malvina és a barátnőm kisebbike - Fotini ebben a kompániában még nem rúghat labdába...), de ha már a nagyobbik lány játszik Malvinával, akkor a kisebbik lánykát kiközösítik, ja és persze Stefanos sem fér már a csajos társaságba... Na erről ennyit. 
A napokban volt egy nagyon aranyos beszólásuk, ezt meg kell örökítenem.  Éppen az a felállás volt, amikor Stefanos játszott Dorkával, és Malvinát nem akarták maguk közé engedni. Kicsi lányomra meg rájött a "csakazértis", nem hagyta őket békén. Egyszercsak Dorka jött hozzánk panaszkodni:
- A Malvina nem hagy minket békén!
Mi felnőttek próbáltuk megmagyarázni nekik, hogy az a helyes, ha mindenki szépen együtt játszik, erre megkaptuk a választ:
- De nem lehet, mert meg akarom hipnotizálni a Stefanost, és állandóan félbeszakít minket! 
Na erre nem lehet mit mondani :-D Vannak esetek, amikor egy harmadiknak tényleg nincs helye :-)) 
Persze nem szabad túlságosan komolyan venni ezeket a kis összezördüléseket, hiszen a gyermeki természet már csak ilyen: az egyik percben még veszekednek, örök haragot ígérnek egymásnak, aztán a következő pillanatban már újra együtt játszanak, elfelejtve a korábbi sérelmeket. Bizony, mi felnőttek is példát vehetnénk erről. Sokszor életre szóló nagy barátságok mennek tönkre egy elhibázott szó, egy rossz pillanat miatt, csak azért, mert a felnőttkori büszkeségünk erősebb, és tartjuk a haragot, a végén már nem is tudjuk, miért...  


Nincsenek megjegyzések: