Ember tervez...

... az élet meg rossz rendező! 

Elvileg már készülődnünk kellene az útra. Szombaton indulunk. Ahhoz képest most beteget ápolok...

Először az volt a terv, hogy csak én megyek haza az államvizsgára Fotinivel. Viszont az államvizsga pontos időpontját csak az utolsó pillanatban tudtam meg, anélkül meg nehéz lett volna időben kedvező árú repülőjegyet foglalni. Általában hónapokkal előbb meg szoktam venni a jegyet, mert akkor még sokkal olcsóbb. Most viszont nem volt meg ez a lehetőség, így úgy döntöttünk, hogy ha már úgysem mentünk karácsonykor, akkor most lazítunk egyet a ritmuson, és hazamegyünk családostól egy hétre - kocsival. Az autónak megvan az az előnye, hogy nem vagyunk időhöz kötve, akkor indulunk, amikor akarunk, akkor állunk meg, amikor nekünk tetszik, és persze akkor érünk oda, amikor odaérünk. Nem lehet kiszámítani, de általában nem is kell. Nem utolsó pillanatra akarok odaérni, ezért indulunk már szombaton. Amíg kisebbek voltak a gyerekek, jobban szerettünk éjszaka utazni; akkor az út háromnegyedét végigaludták, nem volt nyűglődés, hangzavar, na és az út is sokkal nyugodtabb ilyenkor, kisebb a forgalom, kevesebb a közúti ellenőrzés. Aki megtette már autóval a Magyarország-Görögország útvonalat, az pontosan tudja, miről beszélek. Most viszont nem merem bevállalni az éjszakai vezetést. Az elmúlt évek során akkora mértékű alváshiányt sikerült összegyűjtenem, hogy még a nappali odafigyelés is elég lesz, nem bírom már az éjszakázást. Férjemet sem akarom annak kitenni, hogy az egész utat ő vezesse végig. A kocsiban nem tudok úgy aludni, hogy azzal kipihentnek mondhassam magam - annyira legalábbis nem, hogy vezetni tudjak. Nem mindegy, amikor három gyerekülés van mögöttem. Az ő épségüket nem veszélyeztetném semmiért. Ezért inkább úgy döntöttünk, hogy ezúttal reggel indulunk, így legalább kipihenten kezdjük az utat. A gyerekek meg már nem annyira kicsik, bírják a gyűrődést. A nagyok mindig is bírták, igazi kis kalandorok, egész pici koruk óta utazgatnak velünk egy zokszó nélkül. Fotini volt a kakukktojás, még pár hónappal ezelőttig is szenvedés volt vele az utazás... nem, valószínűleg ő maga is szenvedésnek élte meg. De most már ő sem pici, és belerázódott a család ritmusába. Szeret ő is jönni-menni, és az autóval is kibékült. Amióta mondtam neki, hogy hamarosan megyünk a mamához, nem bír magával, számolja a perceket :-))

Tehát hamarosan újra útra kelünk. A gyerekek egy hetet hiányozni fognak az iskolából, de úgy gondoltam, ennyi még belefér. Nyár óta nem látták a nagyszülőket, és a következő nyárig valószínűleg nem is fogják, ha most nem megyünk együtt. Ilyen hosszú időt még sohasem töltöttünk egymástól távol. Azt az egy hetet könnyedén be tudják pótolni a tanulásban. 

DE: arról nem volt szó, hogy Stefanos - aki évek óta nem volt beteg - pont erre a hétre időzítse a soronkövetkező betegséget a családban! Sose jön jókor, ha valamelyik gyerek megbetegszik, de most még rosszabb az időzítés! Csak abban reménykedem, hogy semmi komoly, ja és főleg, hogy a többiek ne kapják el. Mert az utazás alatt, vagy amíg otthon vagyunk, még inkább nem hiányozna egy betegeskedő.

Azt meg már nem is kommentálom, hogy apánk megint pont ma van szolgálatban...