A múlt heti látogatássorozat alatt volt egy beszédtémánk, ami nagyon elgondolkoztatott. Nem most először, hiszen már évek óta látom, hallom magam körül a dolgokat, de így konkrétan eddig még nem fogalmazódott meg a téma. Történetesen - iskoláskorú gyerekek anyukái között miről másról? - a görög oktatási rendszerről volt szó. A társaságunkban volt egy középiskolai tanárnő is. Szóba került egy gyerek, aki otthon, egyedül készül fel az óráira, és még csak különórákra sem jár, mégis kitűnő tanuló. Na nem ez a furcsa, illetve számomra nem, hanem az, hogy a többiek, de még a tanárnő számára is - pedig az ő keze alatt már megfordult egy pár gyerek - ez a tény szinte hihetetlennek tűnt. A görög oktatási rendszernek ugyanis csak egy hibája van: feleslegesen töltik el a diákok a fél napjukat az iskolapadban... Nem sok mindent tanulnak ott, vagyis az ábra ezt mutatja. Szinte mindenki különórákra, az ún. "frontistirio"-kba jár, ami tulajdonképpen amolyan korrepetálás féle. Igazából nem tudom hova tenni ezt az egész dolgot. Az tény, hogy már most, az alsóbb tagozatokban is keményen oda kell, hogy figyeljek a gyerekekre, minden nap átnézem, mit csináltak az iskolában, megírták-e minden leckéjüket, vagy éppen kikérdezem őket, ha szükséges. De ez nem akkora ördöngösség, amit ne tudna minden szülő felvállalni, még akkor is, ha dolgozik. Persze, én "könnyen vagyok" most, hogy itthon vagyok, 3 gyerek mellett ugyan semmiség az egész :-)) De ha az ember tényleg érdeklődik a gyermeke előmenetele iránt, akkor ennyi a legkevesebb, amit megtehet. Az én szüleim is dolgoztak délután 4-ig, fél ötig annak idején, mégis, ahogy hazaértek, az volt az első, hogy megnézték, hogy állok a tanulással. Még akkor is, amikor napközibe jártam. Mert más az, hogy ott megírtuk az írásbeli feladatokat, meg megint más felmondani a történelemleckét például. Ezt a módszert igyekszem követni én is. Nem akarom, hogy egész nap ott kelljen ülnöm a fejük fölött, amíg megírják a házi feladatot, önállóságra szeretném nevelni őket, hiszen nem leszek én sem örökké itthon. De ha elakadnak, ott vagyok, segítek nekik, megpróbálom rávezetni őket a megoldásra, és persze ellenőrzöm, hogy minden oké-e. Ennyit szerintem bármelyik szülő megtehet(ne). Miért egyszerűbb kiperkálni azt a nem is kevés összeget a különórákra, hogy lerázzák magukról a szülők a terhet, nem értem... A nagy átlag minimum egy középfokú végzettséggel rendelkezik, tehát még ez sem lehetne kifogás, hogy nem értenek ahhoz, amit a gyerekek tanulnak. Én úgy gondolom, legalább a középiskola kezdetéig tudok majd segíteni a gyerekeimnek, mert még ha el is felejtettem már sok mindent (vagy esetleg olyan új dolgokat tanulnak, amiket meg soha nem is tudtam :-D), akkor is le tudok ülni, és ahogy ők megtanulják, mellettük én is (újra) meg tudom tanulni az adott témát, és tudok segíteni. Na persze nem mindent, mert a reáltárgyak, mint a matek, fizika és társai nem éppen az erősségem (bár ettől függetlenül azért jeles tanuló voltam az iskolában), azokban viszont apánk az ász, úgyhogy talán nem lesz gond. A humántárgyakat viszont úgy tartom, csak "fenék" kérdése elsajátítani, vagyis ha ha leülök és átolvasom én is az adott anyagot, akkor utána el tudom magyarázni a gyereknek, amit kell. Ha meg nem, hát itt az internet, gugli a barátunk :-))
Én is a gyerek mellett tanultam meg sok mindent (be nem vallanám neki :-D), mert ugye hiába a jó nyelvtudás, azért maga az a tény, hogy a görög helyesírásban például 5 féle "i" van, bizony még a görög anyanyelvűeknek is okoz némi fejtörést, hogy mikor melyiket kell használni. De a jó pap is holtig tanul (na most a fáradságtól majdnem holt papot írtam...), és még élvezem is, hogy most újra feleleveníthetem mondjuk az ókori görög történelemről szerzett elkopott ismereteimet, csak hogy egy példát említsek.
Az a baj, hogy az iskolában sokszor tényleg semmit sem tanulnak a gyerekek. Most még nekünk könnyű dolgunk van, az - egyébként nem is olyan könnyű - alsós anyaggal meg tudunk bírkózni egyedül is. De szerencse kérdése is, hogy milyen tanítót fog ki valaki. Amikor Stefanos volt elsős, az akkori tanítónénije cseppet sem kímélte őket, nagyon megterhelte az egész osztályt, és aki nem bírta, menthetetlenül lemaradt. Tényleg áldom a szerencsénket, hogy mellé tudtam állni mindjárt az elején, és átsegítettem a kezdeti nehézségeken, mert ugyan az iskolától nem számíthatott volna segítségre, ez hamar kiderült. Malvinának viszont nagyon aranyos pedagógusa van, aki jól felkészíti az osztályt, segít, ahol kell, így nekem már szinte meg sem kottyant ez az első félév vele.
Nem egy ilyen esetről is hallottam már, hogy az iskolában a tanár készakarva nem adja le rendesen az anyagot, hogy utána "korrepetálás" címszó alatt szép összegekért különórákon biztosítsa a diákoknak a hiányzó tudást (magának meg a fizetéskiegészítést...).
Nem akarok most persze nagy szólamokat zengeni, nem tudhatom, mi várhat még ránk később, és - főleg majd az érettségire, felvételi vizsgára való felkészítésben - lehet, hogy szükségünk lesz külső segítségre, amit szeretnék is majd biztosítani nekik. De csak azért elküldeni a gyereket mindenféle különórákra, mert a szülőnek otthon már nincs kedve meg türelme foglalkozni vele, azt - különösen a mostani gazdasági helyzetben, amit minden család a bőrén érez - felesleges fényűzésnek tartom. Manapság már inkább társadalmi elvárás is, hogy a gyerek "frontistirio"-ba járjon. Mint ahogy fent említett példa is mutatja, akinek a gyereke nem jár, az már furcsaságszámba megy. Pedig szerintem nem csak az az egyetlen gyerek lenne, aki maga is meg tudná oldani a feladatait, ha hagynák.
Tavaly szem- és fültanúja voltam, amikor egyik barátnőm telefonon éppen - az akkor második osztályba készülő - kislánya osztálytársának az anyukájával értekezett, hogy ő elküldi-e a gyereket angol tanfolyamra (az iskolában csak harmadik osztálytól kezdték - eddig - az angoltanulást). Én úgy tartottam, hogy az első években felesleges, hiszen az iskolai tanulmányokban ő is tudna segíteni, hiszen jól tud angolul. Aztán ha néhány év múlva nyelvvizsgát akar tenni a kislány, akkor bőven elég lenne egy pár hónapos intenzív felkészítő tanfolyam. Legalábbis én így képzeltem el. Barátnőm egyet is értett velem, de végül aztán mégiscsak úgy döntött, hogy elküldi a lányát a nyelviskolába, mondván, hogy mindenki jár a gyerek osztályából, hogyan is lehetne, hogy csak az övé nem? Végülis, az ő pénztárcája bánja, nem az enyém.
Nem kis kiadások ezek a különórák. Ha valaki csak 1-2 tantárgyból jár megerősítésre, már az is elvisz egy fél fizetést a családban. És akkor még nem beszéltünk a különböző edzésekről, szakkörökről, hobbikról - ha még marad rá ideje és energiája a gyereknek.
Az idei tanévtől új oktatási rendszert próbáltak bevezetni - egyelőre kísérleti jelleggel - az iskolákban, éppen az előző problémák orvoslására. A terv az lett volna, hogy a gyerekek az iskola keretein belül tanulják meg mindazt, amit most a különórákon kénytelenek elsajátítani. A "piloti"-program lényege, hogy az iskolai oktatás kötelezően napközis rendszerben működne, viszont mindazt megadná - ingyenesen -, amire eddig külön kellett költeni, vagyis komolyabb nyelvoktatás, számítógépes ismeretek, és ami a legfontosabb, az órákra való felkészülést is elvégeznék az iskolában, vagyis otthonra nem kellene házi feladatot hazahozni, leckét magolni stb. A gyerek "készen" jönne haza, a szülőnek semmi gondja nem lenne többé a tanulással. Szépen hangzik, de... egyik pillanatról a másikra meg lehet változtatni ilyen drasztikusan az emberek szemléletmódját? A tanárokat mivel lehetne arra ösztönözni, hogy innentől tényleg lelkiismeretesen, a legjobb tudásuk szerint oktassák a jövő nemzedékét? Pont most, amikor közben meg a válság következtében az ő fizetésük is kevesebb lesz, sőt a munkahelyük sem biztos már? A szülőket meg lehet győzni, hogy ezentúl nem kell a gyereket beíratni különórákra? Hiszen a szomszéd gyereke is megy... nem számít, hogy a szomszéd gyereke meg pont azért megy, mert a mienk is jár... ördögi kör. Na és mi lesz a frontistiriókkal? Egy egész iparág dőlne össze, ha ezt a tervet meg tudják valósítani, komoly, nagymúltú vállalkozások zárhatnák be a kapuikat örökre, magántanárok hada válna egyik napról a másikra munkanélkülivé.
Megmondom őszintén, nekem hiányérzetem is lenne, ha nem kellene többet foglalkoznom a gyerekek leckéjével. Mert ha már a nap egy részét külön is töltjük, de legalább a tankönyveik átlapozgatásával van róla egy tiszta képem, hogy mit is csináltak egész nap, egy kicsit részese lehetek az iskolai életüknek is. Ha ez elmaradna, azt hiszem, egy kicsit úgy érezném, hogy elveszítettem egy darabot belőlük. Persze ez legyen a legnagyobb bajom az életben, egy színvonalasabb oktatás érdekében még ezt is elviselném! :-D De van egy olyan gyanúm, hogy a megszorítások következtében ez is csak egy füstbe ment terv marad...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése