Főszereplők:

Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Kids Birthday tickers
Lilypie - Personal pictureLilypie Second Birthday tickers

2010. július 26., hétfő

Vakáció???

Ma délután a tengerpartról hazatérve kellemetlen meglepetésben volt részünk :-(( Amíg távol voltunk, valaki betörte a második kocsink ablaküvegét :-(( Szerencsére nem vittek el semmit, láthatóan meg sem próbálták felnyitni, vagy valami (megjegyzem, nem is lett volna benne semmi, amit vinni érdemes, egy ezeréves kis tragacs, csak azért "tartjuk", mert keveset fogyaszt, így a férjem azzal jár be télen dolgozni, amíg én a családi autóval furikázom a gyerekeket iskolába), csakis a rombolás volt az elkövető szándéka. A napokban jutott a tudomásomra, hogy amíg mi Magyarországon voltunk, az egyik falubeli gyerek (nem mellesleg az iskola réme...) lecsavarta a nagy autóról a gumiszelepeket, valamint a ház előtti egyik kis facsemetét is tönkretette... Észre sem vettem, amíg Stefanos egyik osztálytársa (szintén "jógyerek"...) be nem árulta. Az autót meg férjem nem akarta elmondani nekem, hogy ne idegeskedjek, végülis - szerinte - nagy baj nem történt, mert a szelepeket megtalálta az autó mellett... Szerintem pedig igenis nem kis dolog ez!!! Hogy jön ahhoz valaki, hogy más vagyontárgyához csak így hozzányúl!!! Már akkor kicsapta nálam a biztosítékot ez a dolog, amikor megtudtam, el is akartam menni a gyerek szüleihez, hogy "elbeszélgessek" velük, de aztán valahogy nem találtam rá időt. A mai napig. Tudom, nem szép dolog az előítélet, de ezen előzmények után az első gyanúsítottam egyszerre az a gyerek lett!!! El is mentem hozzájuk, persze nem sok sikerrel jártam, mindent tagadott - mit is vártam? Azért jó orrom van, általában észreveszem, ha valaki hazudik nekem, főleg, ha gyerek, azt hiszem, ezúttal igazat mondott. A múltkori "balhét" viszont nem hagytam szó nélkül. Vicces (lenne, ha nem velünk történik mindez), de a két jómadár egymásra mutogat. Az árulkodós osztálytárs (nevezzük P-nek) váltig állítja, hogy a világ összes bajáért V (az elsőszámú gyanúsítottam) a felelős. V pedig fordítva. Kinek van igaza? Nem tudom, végülis már nem is lényeg, egyik kutya, másik eb. Igazságot nem tudok, nem is akarok szolgáltatni. Elmentem mindkettőjükhöz, nem veszekedtem, nem fenyegetőztem, csak finoman a tudtukra adtam, hogy innentől a rendőrség vizsgálja  az ügyet (na mondjuk ismerve a görög ügyintézést azt is kétlem ám, hogy lesz belőle valami, de mégis, legalább kijöttek helyszínelni, ez is valami...), akinek inge, vegye magára. Nehogy már azt gondolják, hogy velünk bármit büntetlenül megtehetnek!!  
Ami viszont sokkal inkább elgondolkoztatott (ismét), hogy hova tart ez a világ!!! Amikor már lassan 8-10 éves kiskölyköktől is félni kell, nem tudhatni, mi lesz a következő lépésük. Mai "nyomozásom" közben hallottam egypár rémtörténetet, hogy a falu "díszpintyei" micsoda gaztettekkel büszkélkedhetnek idén nyáron. Az egyik majdnem az életét vesztette, mert úgy gondolták, hogy az építési telken jó poén rallyversenyt tartani biciklivel. Fél centin múlott, hogy nem a fejébe fúródott egy kiálló vascső, de így is komoly műtéten esett át., és a nyár további részét elsötétített szobában kénytelen eltölteni.. Néhány másik "jóbarát" a szomszédaik birkáit dobálta kővel "viccből" és többet komolyan megsebesítettek. Ablakokat törtek be, idegen udvarokra másztak be randalírozni és még sorolhatnám!!! Mindezt nem kamasz, vagy felnőtt, hanem általános iskolás gyerekek!!! Döbbenet!!  Ennyire unatkoznak? És még hol a vakáció vége!!!  Az ember azt gondolná, falun nagyobb biztonságban van, az emberek ismerik egymást, kedvesebbek, összetartóbbak, a gyerekeikre is jobban odafigyelnek... Ja, persze!! Képzelem, mi mehet akkor a nagyvárosokban!! Bár ott még nem láttam ennyi utcára kicsapott, lézengő kisgyereket, mint itt, talán ezért. A városokban jobban oda kell figyelni, ekkora korban még nem engedik egyedül utcára a gyerekeket, itt viszont faluhelyen már 4-5 évesen is simán kiengedik őket játszani, mondván, nem leselkedik rájuk annyi veszély. Nos, úgy látom, ez a nagy tévedés!!! Saját maguk jelentenek veszélyt önmaguk számára, hiszen kicsik még, nem fogják fel a tetteik súlyát, valamint a rossz társaság is könnyebben befolyást gyakorolhat rájuk. Kevés inger is éri őket, a felnőttek nem érnek rá foglalkozni velük, így mi is lehetne jobb unaloműző, mint egy kis rendbontás. Na de hol a határ? Meddig mehetnek el? Amíg nem szól rájuk senki, vagy egy kis ejnyebejnyével el van intézve a dolog, addig nyugodtan garázdálkodhatnak - gondolják. Ha nem a saját bőrömön érezném a következményeit, még sajnálnám is ezeket az elhanyagolt gyerekeket, de így sajnos nehezen tudom magam a helyükbe képzelni. Mi is voltunk gyerekek - nem is olyan  nagyon régen, hogy ne emlékeznék rá -, de valahogy nekünk eszünkbe se jutott soha, hogy mások orra alá borsot törve üssük el a  tengernyi szabadidőnket. Igen, talán nekünk csak szerencsénk volt, hogy nem keveredtünk rossz társaságba, vagy már akkor tudtunk társaságot választani magunknak? Na és a legnagyobb szerencse, hogy szüleink is, és vakáció alatt pedig nagyszüleink is mindig szívükön viselték a sorsunkat, foglalkoztak velünk, nem hagytak minket az utcán felnőni. Persze az más, amikor már nagyobb korban a ház előtt összegyűlt a "banda", és velük töltöttük az időnk nagy részét, na de akkor is szem előtt voltunk, bármikor leellenőrizhették a felnőttek, hogy hol vagyunk és mit csinálunk, nem garázdálkodtunk szabadon a városban!!! 
A mai világ már egészen más. A szülők rohannak, nem érnek rá a gyerekkel foglalkozni. Nem szeretek sztereotípiákat állítani, de most mégis azt kell mondanom, hogy itt még a görög nagymamák is mások, mint a mi nagyijaink. Még azok, akik már nem dolgoznak, sem szívesen foglalkoznak az unokákkal, fontosabb a saját program: a barátnőzés, kávézás, a fodrász, az ilyen-olyan egyesületi rendezvények, kirándulások stb... Ha mégis jobb híján nekik kell vigyázni gyermekeik szeme fényére, akkor azt borzasztó kényszerként élik meg (persze tisztelet a kivételnek!!). Amit persze a gyerek "fizet" meg végsősoron. És még akkor mindig szerencsés helyzetben van az, akinek van hova elhelyezni a gyermekeit a három hónapos nyári szünetre. Mi, akik közel s távolban senkire sem számíthatunk, nem is tudom elképzelni, hogyan fogjuk megoldani egész nyárra a gyerekek felügyeletét. Sajnos az itteni rendszer sem segít: a mi környékünkön legalábbis nem hallottam még olyasmiről, mint az otthoni napközistáborok, vagy iskolai gyermekfelügyelet. Vannak egy-két hetes bentlakós táborok, de ezek egyrészről elég drágák is, másrészről 1-2 héttel még nem vagyok igazán kisegítve 3 hónap távlatában, harmadsorban pedig  még nem elég nagyok ahhoz, hogy elengedjem őket több napra egyedül. Szerintem. Nembeszélve arról, hogy meg is vesznék a hiányuktól, én már csak ilyen "marslakó" anyuka vagyok :-D Mondjuk idén nyáron még amúgy sem volt téma, hogy itthon maradok-e vagy sem, de ezeket átgondolva nagyon úgy néz ki, hogy még jövő ilyenkor sem fogom a dolgozó népet gyarapítani... Hogy mi lesz később? Egyelőre fogalmam sincs, de remélem, az idő majd választ ad minden kérdésre. A maga idejében. Egy biztos: nem fogom őket kicsapni az utcára egész napra 9-10 évesen, így marad a bizonytalanság, hogy hogyan tovább. A gyermekeim biztonsága és egészséges fejlődése (mind testileg, mind lelkileg) mindennél fontosabb. Még ha ez áldozatokkal jár is. Tudom, hogy ez nem mindenkinél megoldható, de legalább egy kicsi odafigyeléssel és törődéssel talán meg lehetne akadályozni, hogy az utca mostani gyerekeiből a jövő bűnözői váljanak.
Lenne még megreformálnivaló ebben az egész rendszerben!!! És nem ott kellene kezdeni, hogy kell-e az angol első osztálytól, vagy sem (szerintem nem annyira, mivelhogy a görög ábécé teljesen különbözik a latin karakterektől, az elsőben elég azokkal megbírkózni a diákoknak, nem biztos, hogy szükség van rá, hogy bekavarják őket még jobban az angollal - de ez most nem annyira témába vág, csak nem bírtam ki, hogy ne kommentáljam ezt is :-D  ). Talán ott kellene kezdeni, hogy a dolgozó, gyermekeket (neadjisten akár többet is!) vállalni merő nőkre is gondolni kellene, annak függvényében, hogy manapság már nem mindenhol van kéznél legalább 1, de akár több segítő szándékú, tartalékban lévő nagymama, tekintve, hogy a nyugdíjkorhatárt itt is felemelték 65 évre. Az sem jellemző már sehol,  hogy a nők nem dolgoznak, és még nem beszéltünk a helyváltoztatás tényéről, főleg a falvakban, vagyis a fiatalok elköltöznek, a családok elszakadnak egymástól,  messzire kerülnek a segítő kéztől. A jelenlegi iskolarendszer azonban nem számol ezekkel a tényekkel, amikor reggel 8-ra kell vinni a gyereket (én annak idején 7-re jártam dolgozni, férjem úgyszintén, de akkor még ovisok voltak a gyerekek, és ott meg lehetett oldani - most nem tudnánk...), délután még a napközi is maximum 4-ig tart (és aki tovább dolgozik???). Téli, tavaszi, nyári szünetekben nincs mód a gyerekfelügyeletre, oldd meg magad alapon. Ja és akkor még nem beszéltem a délutáni különórákról, amikre a jelenlegi oktatási rendszerben szinte feltétlenül szükség van, mert az iskolában nem tanulják meg azt, amit kelllene (most erre is próbálnak megoldást találni a legújabb oktatási reform keretében - általában nem vagyok egy pesszimista hozzáállású ember, de miért van egy olyan érzésem, hogy semmi sem lesz jobb, mint eddig? Ahhoz először is a tanárok számára kellene egy agymosást tartani., de mindegy... ). Ha mindkét szülő dolgozik, ki rohan velük még oda is???
Na de elkanyarodtam a témától. Nem is kicsit. Elkeserítő a mai gyerekek helyzete. Kit lehet felelősségre vonni? A gyereket? A szülőt? Vagy lehet szidni az egész rendszert? Nem tudom. De remélem, soha nem is kerül rá sor, hogy az én gyerekeim tetteiért keressek felelősöket. Mert azt hiszem, akkor csak magamat hibáztatnám. Anélkül, hogy most mások felett akarnék ítélkezni... Na hagyjuk is inkább!


Nincsenek megjegyzések: