Elválunk

Lassan, de biztosan elkezdődött az elválasztás folyamata Fotinivel. Már egyre kevesebbszer jutok eszébe, ha a szopizásról van szó. Eddig az volt a szokása, hogy az étkezések előtt, amikor ölbevettem, hogy megetetem, gyorsan eszébe jutott, hogy ő előbb cicizni akar. Átlátszó és sunyi húzás persze, mert tudom nagyon jól, hogy csak azért csinálta, hogy időt nyerjen az étkezési "tortúra" előtt, de azért még így is olyan jó érzés volt ez az összebújás! Mostanában viszont mintha megfeledkezni látszana erről a szokásáról, talán csak nem megjött az étvágya? :-)) Persze ehhez hozzá kell tenni, hogy először úgy kezdjük az evést, hogy ő a saját kis székében ül, az asztalnál, mindenkivel együtt, közösen. Kezdetben nem is hagyja, hogy etessem, hanem egyedül akarja kanalazni az ételt. Csak amikor a család többi tagja már el is felejtette, hogy egyáltalán ettek, a kisasszony tányérjából viszont a nagy "látszatlapátolás" ellenére még mindig szinte semmi sem hiányzik, olyankor egy kissé megelégelem a dolgot, és jön az anyai szigor meg a rendületlen etetés :-)) Talán  csak az eltökélt tekintetem riasztja vissza attól, hogy újabb cselhez folyamodjon :-)) Aztán lehet, hogy csak a nagy  meleg tartja vissza attól, hogy még jobban egymásra izzadjunk. Meg hát sokat vagyunk kint, a szabad levegőn, meg a tengerparton, ott meg ugyebár tudja, hogy szó sem lehet róla!! Vagy talán ott eszébe sem jut, van jobb dolga is :-D Lényeg a lényeg, 2 éves és 3 hónapos korára eljutottunk odáig, hogy most már naponta max. 1-2-szer szopizik!!! Vicces, igaz? Én magam sem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig kitartunk, és még nincs vége! Mégis magamban egy kicsit őrlődöm, mert annak ellenére, hogy tényleg most már bőven itt lenne az ideje, hogy abbahagyjuk, mégsem bírom rászánni magam. Sokszor elfog a kísértés, hogy rákérdezzek, nem akar-e szopizni egyet, mert tudom, hogy ha szólnék neki, biztosan nem mondana nemet. De aztán mégiscsak hagyom, hadd folyjanak a dolgok a saját medrükben. Egyszer véget kell, hogy érjen, igaz? A hormonok már régen nem tombolnak bennem, nem fog kikészíteni lelkileg, ha eljutunk arra a pontra. De azért mégis húzom-halasztom, ameddig csak lehet, hiszen nagy valószínűség szerint nem fogok már többet szoptatni :-(( Az a negyedik baba jelen pillanatban egyre távolabbi álomnak tűnik... Na de nem is ez a lényeg, egyedül Fotinié a döntés joga, nem fogom se erőltetni, se eltiltani, és előbb-utóbb majd meghozza a végső döntést :-)) Vagy egyszerűen csak elfelejt hozzámbújni és babást játszani, mert annyi dolga van a világ felfedezése közben! 

Ez is, mint minden elmúlás, vagy egy fejezet vége, fáj egy kicsit. Ahogy "öregszem", egyre szentimentálisabb leszek, úgy látszik. Valaminek a vége viszont mindig egy új dolog kezdete is, szóval Isten hozott kisgyermekkor!