Itt nálunk egy héttel később van anyák napja, mint Magyarországon. Vagyis holnap.
Amikor még én voltam ovis, és anyák napi ünnepséget csináltunk, mindig egy kicsit zavarba jöttem, hogy anyukám miért könnyezik a szavalásom alatt. Igen, elvileg tudtam, hogy miért, mert megmagyarázta, de gyerekfejjel persze mégsem tudtam igazán megérteni, hogy miért sír valaki, ha nem is szomorú. Aztán amikor anya lettem, én is megtudtam. Amikor kicsi korukban már azért sírvafakadtam, mert rámmosolyogtak a kis fogatlan szájukkal, vagy amikor először kimondták, hogy anya (legalábbis én belehallottam :-D ), akkor már megértettem, mit is jelentenek ezek az örömkönnyek. Elképzeltem magamat, milyen lesz, amikor majd én is ott sírdogálok az anyáknapi műsor alatt, és próbáltam már időben szoktatni magam a gondolathoz. Aztán rájöttem, hogy itt nem így működnek a dolgok. Először is, nincs anyáknapi műsor. Még anyáknapi megemlékezés sem nagyon :-(( Míg például a Valentin nap (ami teljes mértékben nyugatról lemajmolt, és számomra inkább kereskedelmi jelentőségű ünnep - nincs is nagy múltja, csak az elmúlt egy-két évtizedben kapták így fel) alkalmából az üzletek tele vannak nagy piros szívekkel és a reklámok is döntik az ajándékötleteket, addig az egyik legszebb ünnep, az anyák napja, mára már szinte teljesen feledésbe merült. Ismerőseim körében alig ismerek valakit, aki ezen a napon felköszöntené az édesanyját :-O Az oviban is annyival elintézik a dolgot, hogy közösen készítenek valami kis ajándékot az anyukáknak (aminek természetesen nagyon örülök, és kincsként őrzöm minden apró kis emléktárgyukat), és megmondják nekik, hogy vasárnap adják oda az édesanyjuknak, de hogy pontosan mit is ünneplünk, meg miért, arról nem sok szó esik. Elég szomorú dolog, hogy nekem kell elmagyaráznom a gyerekeimnek, hogy miért is köszöntenek fel, nem? Ahogy már említettem, férjem családjában sem szokás a családi ünnepeket megtartani, ezért ebben a kérdésben őrá sem számíthatok igazán. Házasságunk első éveiben még próbáltam rávenni, hogy ezen a napon legalább hívja fel az édesanyját, de most már feladtam a próbálkozást. Ahhoz viszont ragaszkodom, hogy a mi családunkban hagyomány legyen az ünnepekről való megemlékezés. Nem csak az anyák napja, vagy a nők napja, hogy magamat ünnepeltessem :-D , hanem hogy a gyerekek számára természetes legyen az ünneplés. Hiszen ezek hoznak egy kis fényt a hétköznapokba, nem igaz?
Az idei anyák napjára mindenesetre nem lehet panaszom: Malvina iskolaelőkészítőjében sikerült egy hozzám hasonló értékrenddel rendelkező pedagógust kifognunk. Ahogy a nagy titkolózásból kivettem, nemcsak hogy saját készítésű ajándékot kapok, hanem még verset is tanított nekik. Drága kicsi lányom, tisztára az én oviskori önmagam jut eszembe, amikor meglepetéssel készültünk az anyukáknak, és útközben hazafelé közöltem is édesanyámmal, hogy "nem mondom meg, hogy kistányért fogsz kapni anyáknapjára" :-D Nos, ő azért egy fokkal jobban tud titkot tartani, de látszik rajta, hogy majd felrobban már az izgalomtól :-)) De én is, mert egy igazi nekem szánt anyáknapi verset még nem is hallottam... azért az már mégsem járja, hogy még azt is én tanítsam meg nekik :S
Stefanoskám már gyakorlottabb titkolózó, annyival elintézte, hogy tudjak róla, őtőle fogok kapni valamit, de többet nem hajlandó elárulni :-)) Azért biztos vagyok benne, hogy magában már ő is izgul...
Már alig várom a holnapi napot!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése