A ház, amit most bérlünk, egy Németországban élő házaspár tulajdonában van. Amikor ideköltöztünk, a férfi édesanyjával bizniszeltük le a ház bérlésével kapcsolatos ügyeket. A néni háza a szomszédunkban áll, de már nem itt él, hanem benn a városban a lányával. Viszont amikor idejöttünk, nagyon megörült nekünk, azt hitte, majd jön, amikor kedve tartja kávézni. Nos, velünk rossz lóra tett :D Egyrészt 3 gyerek és egyéb elfoglaltságok mellett időm sincs fél délelőttöket kávézással tölteni, még a barátnőimmel sem (akik szintén hasonló helyzetben vannak, így megértik), nemhogy egy számomra vadidegen, 80 éves asszonnyal... A másik pedig, hogy az a halálom, amikor valaki bejelentés nélkül csak megjelenik az ajtóm előtt... Így rövid úton végetvetettem ezeknek a villámlátogatásoknak, finoman, de félreértést nem hagyva megértettem a nénivel, hogy nem értékeljük a közeledését...
A gyerekek rendelkeznek a legfinomabb adóvevővel a világon. A legapróbb jeleket is észreveszik rajtunk, lehet, hogy mi azt gondoljuk, nem mutatunk feléjük semmit abból, ami bennünk játszódik, ők mégis megérzik, sőt pontosan tudják, mit érzünk vagy gondolunk. Mindig igyekszem udvarisasságra és a felnőttek feltétlen tiszteletére nevelni őket, de ez néha elég nehéz, amikor olyan személyről van szó, aki nekem sem szimpatikus. Jelen esetben is ez történt. Lehet, hogy a házinénink a világ legaranyosabb mamája a világon, de nekem valahogy az elejétől fogva nem volt szimpatikus. Az emberek közötti kapcsolatok is szerintem valahol kémiai kölcsönhatások eredménye, ha két ember kémiai összetevői nem illenek össze, akkor hiába lehet mindkettőjük szív-lélek ember, de ketten együtt nem jönnek ki egymással. Ez nem csak a szerelemre igaz (bár arra talán fokozottabbann), hanem bármely emberi kapcsolatra. Szerintem. Nos, a mi nénink kémiai összetevőiről a kondenzcsík jut eszembe... csak hogy finoman fejezzem ki magamat :))) Ezzel azt hiszem, mindent elárultam. Talán ez is egy nyomós ok volt az előbb felsoroltak mellett, ami a három lépés távolság megtartására késztetett vele szemben. Na de a gyerekek még a felnőtteknél is sokkal kegyetlenebbek :-O Nem telt el sok idő, hogy ráragasszák a "banya" becenevet. Megmondom őszintén, nem tudtam kellő szigorúságot sugározni a visszafojtott röhögéstől fuldokolva, amikor először meghallottam a becenevet. Így rajtragadt... Még szerencse, hogy itt senki sem ért magyarul, ezért nem tartottam akkora nagy tragédiának, bár azért - nem túl meggyőzően - próbáltam nekik megmagyarázni, hogy ez nem szép dolog.
Más. A házban 2 mellékhelyiség van. Az egyik a fürdővel egy helyiségben van, a másik egy külön vécé kézmosóval. Ez nagyon praktikus így, hogy már ennyien vagyunk, sokszor még így is sorbanállás van :))) Viszont a fiam ideköltözésünk óta nem hajlandó a kis vécébe menni, inkább képes szorongatni, ha a fürdő foglalt. Sokáig nem értettem, mi baja van a másik helyiséggel, a célnak az is tökéletesen megfelel, nem? Nos egyszer aztán bevallotta, hogy azért nem akar odamenni, mert banyaszaga van :-O Nekem is érzékeny orrom van pedig, de én nem éreztem ott semmilyen szagot, maximum egy kicsit állottabb ott a levegő, mivel nincs ott szellőzőablak. De ő váltig állította, hogy igenis büdös van ott :-O Hiába magyaráztam, hogy banyaszag már csak azért sem lehet, mivel a banya (na már én is átvettem :D ) soha nem lakott ebben a házban, az ő háza mellettünk áll, ez pedig üres volt évek óta.
Malvina lányom mondta meg végül a frankót (ha valaki épp eszik, legkésőbb itt hagyja abba az olvasást...). Közölte, hogy nem a vécének van banyaszaga, hanem a banyának vécészaga! Na itt aztán végképp véget ért minden szülői tekintélyem, miután úgy folytak a könnyeim a röhögéstől, hogy majdnem bepisiltem....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése