Nosztalgia

Pár napja felfedeztem a neten az annak idején Thessalonikiben hallgatott kedvenc rádióadómat (akit érdekel, ITT meghallgathatja). Már akkoriban is imádtam, amikor ott éltem, pedig annak már lassan 9 éve... Miért érdekes ez? Mert főleg nosztalgia-zenét játszik, a '70-es, '80-as évek nagy slágereit, klasszikusait, de már 10 évvel ezelőtt is hatalmas érzéseket tudott kihozni belőlem, hát még most!!! Múlnak az évek, hiába is tagadjuk, és egyre nagyobb nosztalgiával gondolunk vissza a gyerek- illetve zsenge fiatalkorunk éveire. De jó volt akkor, milyen szép volt minden, most bezzeg... És akkor elgondolkozunk. Tulajdonképpen tényleg ennyit változott volna a világ, vagy csak mi látjuk így? Amikor annak idején ezeket az örökzöld slágereket hallgattuk, vajon nem fogták a mi szüleink is ugyanúgy a fejüket, mondván: "Úristen, micsoda ricsaj, ezek a mai fiatalok milyen igénytelen zenéket hallgatnak, bezzeg a mi időnkben..." Dehogynem! Ugye-ugye? Most mi is ugyanilyenek lettünk. Visszasírjuk a "mi időnk" zenéit, élményeit, életérzését, közben úgy érezzük, a "mai fiatalok" sokkal rosszabb, igénytelenebb világban élnek. Vajon ők is így érzik? Nem hiszem. Elnézem a mostani tizenéveseket, és mintha csak tegnap lett volna, amikor mi is ugyanígy bandáztunk, önfeledten nevetgéltünk, hangoskodtunk, és azt gondoltuk, hogy miénk a világ. Nem vagyok még olyan öreg, hogy távolinak tűnjenek ezek az évek, sőőőt!!! Tényleg csak elég behunynom a szememet, és szinte újra 16 évesnek érzem magam. Közhely, de mintha csak tegnap lett volna. Mennyire másnak tűnt minden, egyszerűnek, biztonságosnak, ártatlannak. Pedig régen is volt létbizonytalanság, a gazdasági válság, munkanélküliség sem a 21. század kizárólagos sajátossága; amióta világ a világ, voltak tönkrement házasságok, félrelépések, csalások, bűnözők, alkoholisták, és még sorolhatnám... Csak akkoriban gyerekfejjel ezek a problémák még nem jutottak el a tudatunkig, a mesék világában éltünk, és elhittük, hogy a végén a jó mindig  elnyeri  a jutalmát, és egyszer majd értünk is eljön a herceg a fehér lovon. A szülői ház oltalmat adó biztonságában a világ gondjai távolinak, felfoghatatlannak és hihetetlennek tűntek, elhittük, hogy velünk sosem történhet semmi rossz. Csak ahogy teltek az évek, egyre közelebb kerültünk a tűzhöz, megtapasztaltunk egyet s mást, kikerültünk a nagybetűs ÉLET-be, és rájöttünk, hogy mégsem olyan egyszerű az egész. Van, aki könnyebben veszi az akadályokat, van, aki kevésbé. Biztos, hogy sokat jelent a magunkkal hozott örökség: a nevelés, a családi értékek, de ez sem minden. Nem egyszer látni testvéreket, akik ugyanabból a családból kerültek ki, ugyanazt a nevelést, szeretetet, törődést kapták, és mégis egész másféle értékrenddel rendelkező felnőttek váltak belőlük. Mindenki más tapasztalatokat szerez az életben, van, aki szerencsés, és jó társaságba kerül (vagy ő maga választja), más meg beleválogat. Akárhogyan is, az ember egy idő után eljut arra a pontra, amikor úgy érzi, nagyot fordult a világ, és sokkal jobb volt "régen". Pedig csak mi változtunk, talán komolyodtunk, máshogy látunk sok helyzetet, mélyebben belelátunk a dolgok mélyére, és amit látunk, az nem mindig szívderítő. 

De nem szabad megkeseredni. Hiszen itt vannak a gyerekeink, a következő nemzedék, akik még szépnek látják a világot, elhiszik, hogy minden és mindenki jó és ártatlan, és hogy övék a világ. Miért is ne lehetne így, miért ne legyen nekik is ugyanilyen védett élete, mint nekünk volt? Igen, azt mondják, a mostani gyerekek már sokkal okosabbak, rafináltabbak, mint mi voltunk; minden nemzedék egy kicsivel érettebb lesz, és korábban rácsodálkozik a világra, mint az előző. Hiszen egyre több az információ és az ezek eléréséhez szükséges csatornák; a szülőknek pedig egyre kevesebb idejük van a gyerekekkel foglalkozni, a világnézetüket alakítgatni. Pedig nagyon fontos lenne, hogy valaki helyretegye bennük a sok kérdést, ami az állandó ingerek között felmerül bennük. Azt hiszik, mindent megtudhatnak az internetről, a - szerintük - jólinformált barátoktól, csak közben elvesznek a családból hozott értékek. De lehet, hogy csak mi látjuk így, mert már mi magunk is túlinformáltak vagyunk. Érdemes néha újra belebújni a gyerekek bőrébe, és az ő szemükkel figyelni a világot. Lehet, hogy nem is látszana olyan keménynek, rossznak, mint amilyennek mi hisszük? 

Hagyjuk tehát a "bezzeg a mi időnkben" szöveget, és merjünk újra gyerekek lenni! Talán tényleg nem is változott annyit a világ, mint gondolnánk, de ha mégis, hát a mi kezünkben van, hogy szebbé tegyük. Nem kell megváltani, elég annyi, ha meglátjuk a szépet, a jót is, ahelyett, hogy mindig csak a rosszat keressük benne! Egy próbát megér.

Időutazásra fel!